Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt években - különösen az üzemanyagárak csökkenése kapcsán - többször felvetődött a kérdés, hogy a fuvarozás költségeinek csökkenése mikor és főleg milyen mértékben jelenik meg a fogyasztói árakban. Bár a kérdést megválaszolni - a rendkívül összetett termelői, nagy- és kiskereskedelmi lánc miatt - szinte lehetetlen, annyiban jogos a felvetés, hogy a kereskedők korábban, mikor az üzemanyagárak még négyessel kezdődtek gyakran hivatkoztak a magas fuvarozási költségekre, mikor esetleg árat emeltek. Az olajárak zuhanásakor ugyanakkor nem indultak be ezzel ellentétes "folyamatok"

Ha hinni lehet a Daimlernek, akkor 2020 után megkezdődhet az elektromos hajtású nehéz tehergépjárművek kereskedelmi célú forgalomba állítása. Ez annak köszönhető, hogy az akkumulátorok egységnyi költsége 1997-hez képest 2025-re 60 százalékkal csökken, energiatárolási kapacitásuk pedig 250 százalékkal emelkedik - számolt a cég.

Ha ez megvalósul, az óriási változást jelent majd a fuvarozásban és nem csak amiatt, hogy az áram fajlagosan olcsóbb, mint a gázolaj.

Mennyi is az üzemanyagköltség?

A mai modern kamionok kilométerenkénti önköltsége 240-260 forint körül mozog. Ennek megközelítőleg 30 százaléka az üzemanyagköltség, a többi a szervizelés, a logisztikai (raktározás, fuvarszervezés, fel- le rakodás, ezekhez kapcsolódó rezsiköltségek), valamint a bérköltségek, amibe nem csak a gépkocsivezető bérét kell érteni - mondta el lapunknak Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) szóvivője.

Elhamarkodott lenne ugyanakkor azonnali 30 százalékos költségcsökkenéssel számolni, ugyanis a fuvarozócégeknek áramfogyasztási-többlete keletkezne a telephelyükön és az sem biztos, hogy az ingyenes töltés lehetősége megmarad a következő évtizedekben, különösen akkor ha komolyan megnő majd a fogyasztás.

Ezzel még messze nincs vége

Az üzemanyag csak a dolog egyik oldala. Árvay Tivadar szerint ugyanis ha a gyártóknak igazuk van és az elektromotorok szervizelési költsége valóban a nullához közelítenek, akkor az komoly tehertől szabadítja meg a fuvarozókat. Emellett az elektromos kamionokat akár 10 évre is megvehetik majd a cégek, hiszen ezeknél a környezetvédelmi szigorítások nem befolyásolják majd a használhatóságot. Vagyis kevesebbet kell költeni a flotta fenntartására, amely szintén nem elhanyagolható tényező.

Mi lesz a gépkocsivezetők bérével

A gépkocsivezetők bére ma részben attól függ, hogy mennyi üzemanyagot takarítanak meg, vagyis a komoly érdekük fűződik ahhoz, hogy finoman kezeljék a gázpedált. Egy elektromos kamionban ennek nyilván nem lenne sok jelentősége, bár egészen biztosan nem csökken majd a sofőrök bére. Egy magyar kamionos ma közel ugyan annyit keres, mint német vagy francia kollégája - mondta Árvay Tivadar. Mivel hiányszakmáról beszélünk, attól nem kell tartani, hogy a technológiai fejlődés (kivéve persze ha jönnek az önvezető kamionok - szerk) bércsökkentő hatással járna.

Ezzel szemben áll ugyanakkor, hogy egyelőre még sejteni sem lehet, hogy mennyivel lesznek drágábbak ezek a tehergépkocsik hagyományos társaiknál. Lehet, hogy hosszabb megtérülési idővel kell számolniuk a cégeknek, komoly kezdeti befektetéssel.

Mit mondanak a kereskedők?

Nagyon nehéz számszerűsíteni, hogy a fuvarozás költsége mennyit nyom a latba a kiskereskedelmi árakban - ezt már Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára mondta a Napi.hu-nak.

Ennek oka, hogy a szállítási lánc nagyon összetett. Szállíttat a termelő, a feldolgozó és persze a kereskedők raktáraiból is el kell jutnia valahogyan a terméknek a boltokba. Vámos György szerint, ha csökkennének is valamelyest az árak az elektromos áram alapú szállítással, óriási áttörésre nem kell számítani.

Ahogy a szállításnál is csak egy kisebb részt képvisel az üzemanyagköltség, úgy a kiskereskedelmi árakban sem a szállítás jelenti legnagyobb tételt. Ezért nem szabad túlértékelni az üzemanyagköltséget egy adott termék végső árában.

Ettől függetlenül az biztos, hogy ha elektromos kamionok róják majd az utakat, akkor az üzemanyag drágulására soha többé nem lehet fogni az áremeléseket a boltokban.