A brit Tesco csoportszintű bevétele a 2017-2018-as üzleti évben 28,4 százalékkal, 1,644 milliárd fontra (590 milliárd forintra) emelkedett - derül ki a boltlánc szerdán közzétett beszámolójából.

A tescós gyorsjelentésből azonban az is kiderül, hogy az összesített bevétel jelentős emelkedésével párhuzamosan a magyar piacon visszaesést volt kénytelen elkönyvelni a cég. A most zárult üzleti évben ugyanis az áfa nélküli bevétel 577,2 milliárd forintot tett ki, ez elmarad az egy évvel korábbi, előzetes jelentésben közzétett 595 milliárd forinttól. Egészen pontosan 3 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni a magyarországi boltlánc.

Hogy állnak a konkurensek?

A Tesco mellett eddig a Spar mutatta be tavalyi adatait. Ezekből kiderül, hogy a Spar tavaly 562,5 milliárd forintnyi rekordforgalmat ért el, ami 8,9 százalékkal haladta meg a 2016-os szintet. Ez egyben azt is jelenti, hogy bár a Tesco és a Spar üzleti éve nem ugyanakkor indul és ér véget, de a Spar a 2017-es 562 milliárd forintos bevételével igencsak megközelítette a Tesco 577 milliárd forintos forgalmát.

Nagy kérdés, hogy a többi nagy magyarországi boltlánc milyen tavalyi adatokkal rukkol elő a következő hetekben, hónapokban - ezek alapján lesz majd látható a pontos sorrend. A 2016-os adatok szerint egyébként akkor a Tesco állt az élen, megelőzve a Coopot és a Spart.