Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A készpénzforgalom brutális mértékben növekedett az elmúlt időszakban, ami fontos, hogy csökkenjen, és a "sárga csekkek tűnjenek el" - jelentette ki Varga Mihály jövendő pénzügyminiszter egy csütörtöki konferecián a Portfolio.hu tudósítása szerint. Egyúttal fontosnak nevezte, hogy a digitalizáció eszközei jelenjenek meg.

Az adórendszer kapcsán azt mondta, hogy komoly verseny van az országok között, és a magyar kormány a terhek csökkentéséről tudott dönteni az elmúlt időszakban. Ez a helyes és jó irány - mondta a miniszter, aki szerint az adóék 2022-re a visegrádi országok szintje alá tud kerülni. A céljuk, hogy csökkentsék az adókat, a közterheket pedig szedjék be.

Utalt arra, hogy a hatéves bérmegállapodást áttekintik, és esetlegesen felül is vizsgálják.

A további versenyképességi kihívások azonosítása érdekben a kormány tavaly tavasszal felállította a Nemzeti Versenyképességi Tanácsot, amelynek tagjai elsősorban olyan gazdasági javaslatokat vitattak meg, amelyek már rövid távon is érdemben képesek javítani az ország versenyképességén. Több javaslat már beépült a gazdaságpolitikai elképzelésekbe, most az átfogóbb, a munkaerőpiac és az oktatás területét érintő javaslatok megfogalmazása és a végrehajtása következik - mondta a régi-új miniszter az NGM közleménye szerint.

A gazdasági tárca (NGM) helyett a "lecsupaszított"  pénzügyi tárca (PM) élére kerülő politikus korábbi szavai szerint a következő kormányzati ciklusban is marad az általa arányosnak nevezett adórendszer - azaz a jelenlegi. Mindehhez növelni kell a versenyképességet - ebben pedig minőségi javulásra van szükség.