Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Múlt heti hír, hogy elérte a munkaerőhiány a Coopot is: csak alacsonyabb létszámmal tudja működtetni az üzleteit és azt is úgy, hogy hétfőnként egyes településeken nem nyitnak ki.

Hétfőn a Blokkk.com már arról ír, hogy a kétezer főnél kisebb lélekszámú településeken 2017 derekán 12 ezer bolt volt, zöme élelmiszerüzlet. Egy évtizeddel ezelőtt ez az üzletszám még 15 ezer volt. A kétezer főnél kisebb boltos települések száma 2.198 volt a legutóbbi statisztikai méréskor, tíz évvel korábban 2.289. Magyarán eltűnt 91 utolsó bolt a kistelepülésekről, megfordítva, ennyi vált bolt nélkülivé.

Ez alapján azt írja a portál, hogy a falusi Coop-boltok, amelyek ha ki is nyitnak, rövid idő után - néhány óra múltán - be is zárnak. Ez annyiban nem meglepő, hajdanán csak áfészboltnak nevezett falusi üzletek egy része bizony jó néhány évvel ezelőtt is bezárt napközben, hiszen a kistelepülés lakói ekkor dolgoztak, így lehetetlen lett volna közben bevásárolniuk és idegenek sem tévedtek olyan nagy számban a falusi kisboltba. Igaz, a mostani bezárás másnak köszönhető: 2017 és 2018 a korábbiaknál sokkal zaklatottabb időszak a boltos világban is, a minimálbérek emelése és a munkaerőhiány miatt, aminek bérköltsége tetemes.

Furcsa nyitva tartások

Ezek után a Blokkk.com megnézte, hogy a vidéki kisfalvakban, hogyan vannak nyitva a Coop-üzletek. Boltjaik többsége a szokásos rendnek megfelelően várja a vásárlókat, tehát hétköznap reggeltől estig nyitva van, ám van harminc-negyven, amely hétköznap is zárva tart. A kutatás szerint tarkabarka a legkisebb településeken a kisboltok nyitva tartása. Akadnak szép számmal, akik vasárnap is kinyitnak már korán reggel, 6-7 óra tájékán, de 10-11 órakor be is zárnak. Nagyon is jellemző a 11-12 óra körüli redőnylehúzás hétköznap, majd ezt követően 14-15 óra tájban az újbóli nyitás. De találtak Hajdúnánás környékén olyan boltot is, ahol kizárólag 14-16 óra között lehet vásárolni, legalábbis a webes tájékoztatás szerint.

TelepülésBoltnévCoop tag neve Zárva
Encs-Abaújdevecser1.sz. Mini CoopAbaújhétfő
Encs-Abaújdevecser2.sz. Mini CoopAbaújhétfő
Szendrő10.sz. ÉlelmiszerAbacserhétfő
Szentisvánbaksa109. sz. Mini CoopAbaújhétfő
Demecser12.sz. ÉlelmiszerboltDemecser és   Vidékehétfő
Telkibánya133.sz. Mini CoopAbaújhétfő
Hajdúdorog1.sz. kenyérboltEgyetértéspéntek
Szendrőlád11.sz. ÉlelmiszerboltAbacserszerda
Fony116.sz. Mini CoopAbaújszerda
Imola12.sz. élelmiszerboltAbacserszerda
Darvas13. sz. Mini CoopZsákaszerda
Jákfalva13.sz élelmiszerboltAbacserszerda
Telkibánya133.sz. Mini CoopAbaújhétfő
Tornyosnémeti134. Mini CoopAbaújhétfő
Vilmány135. Mini CoopAbaújhétfő
Vizsoly138. sz. Mini CoopAbaújhétfő
Múcsony14.sz. Mini CoopAbacserkedd
Szalonna16.sz. Mini CoopAbacserszerda
Beret16.sz. Mini CoopAbaújkedd
Erdőhorváti161.sz. Mini CoopAbaújszerda
Furta17.sz. MiniZsákaszerda
Martonyi17. Mini CoopAbacserszerda
Vámosújfalu174.sz. Mini CoopAbaújszerda
Meszes18.sz. Mini CoopAbacserszerda
Felsőkelecsény2.sz. Coop MiniAbacserszerda
Abód20.sz. ABCAbacserszerda
Székely20.sz. ÉlelmiszerDemecser és   Vidékehétfő
Zilíz21.sz. Mini CoopAbacserhétfő
Rudabánya23.sz. Mini CoopAbacserhétfő
Nyírbogdány26.sz. Mini CoopDemecser és   Vidékehétfő
Encs27.sz. Mini CoopAbaújhétfő
Rakaca29.sz. Mini CoopAbacserszerda
Zsáka3.sz. MiniZsákaszerda
Rakacaszend30.sz. CoopAbacserszerda
Encs32.sz. Mini CoopAbaújhétfő
Körösszegapáti36.sz. MiniZsáka Coophétfő
Abaújkér4.sz. Mini CoopAbaújhétfő
Szendrő40.sz. ABCAbacserhétfő
Szécsényfelfalu40.sz. VegyesboltPalóchétfő
Nógrádsipek42.sz. Mini CoopPalóchétfő
Kánó46.sz. ABCAbacserszerda
Beszterec50.sz. ÉlelmiszerDemecser és   Vidékehétfő
Fancsal50.sz. Mini CoopAbaújkedd
Kék55. Mini CoopDemecser és   Vidékehétfő
Forró56.sz. Coop ABCAbaújhétfő
Fulókércs59.sz. Mini CoopAbaújszerda
Bodvarákó6.sz. VegyesboltBodvaszilaskörenyékiszerda
Encs-Fügöd60.sz. Mini CoopAbaújkedd
Garadna64.sz. Mini CoopAbaújkedd
Gibárt65.sz. Mini CoopAbaújszerda
Forrás: Blokkk.com

Véménden a bolt kinyit minden hétköznap hat órakor, de hétfőn 11 órakor, a többi napon 15 órakor bezár. Ebből annyi következtetés azért levonható, hogy a hétfő egy érzékeny nap a boltos nyitvatartásban itt is, egy kisebb településen, és túl sokáig nem érdemes húzni délután. Keszűn is például 6-tól 16 óráig van nyitva a bolt. Somogyaracson van nyári-téli nyitvatartás is, bár túlzottan nagy eltérés a kettő között nincs.

A pénz, a vásárlóerő hullámzása sokat számít, mivel az egyébként csak reggel, délelőtt nyitva tartó bolt a hónap első hetében hétköznap délutánonként 15-16 óra között is kinyit (ugyebár a hó eleji fizetéseket követően azért nagyobb a költekezési kedv itt is). Kivéve kedden, mert ezen a napon az év bármely szakában csak 6-tól 8,30-ig tart nyitva. Halastón a Körmendi Áfész kisboltja kizárólag a reggeli órákban tart nyitva, 6-tól 8.45-ig, vagy 9.45-ig. A drávatamási Coop Mini hétfőnként mindössze másfél órát tart nyitva, 6-tól 7 óra 30 percig. Csütörtökön ugyancsak.