A nyílt tenderfelhívást a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.

A majdani nyertesnek előbb el kell bontania három és fél kilométernyi vágányt, majd megépíteni mintegy három kilométernyi újat. Emellett a feladat része a biztosítóberendezés, a műtárgyak, a villamos felsővezeték megépítése, továbbá a zajvédelmi munkák elvégzése, a szükséges kiviteli tervek készítésével együtt.

A nyertesnek két éve lesz a harmadik vágány, továbbá minden egyéb kiegészítő munka elvégzésére.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben vasút építésből és/vagy vasút átépítésből származott árbevétele legalább nettó 4 milliárd forintot tett ki.

Az ajánlattételi határidő szeptember 20. Az értékelésnél az ár 70, a minőség pedig 30 súlyszámmal szerepel. A becsült ellenértéket (mint általában) most sem közölte a NIF.

A vasútvonalak térképére pillantva a szóban forgó harmadik vágány a Gödöllő-Hatvan-Miskolc vonalnak a fővárosi szakaszát teszi átjárhatóbbá, de kismértékben (rövid szakaszon) javítja a Cegléd-szolnoki és a Ferencváros-kelenföldi vonal felől érkező vonatok közlekedését is. (A Kelenföldi pályaudvar és Ferencváros között is lesz majd harmadik vágány a déli összekötő vasúti híd szélesítésével. A repülőtér vasúti megközelítésére pedig felmerült a Nyugati és a Keleti pályaudvarról induló harmadik vágány is.)