Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent határozat szerint a jogorvoslati eljárást a nyolc ajánlattevő egyike, a Kontúr Csoport Kft. kezdeményezte. A KD megsemmisítette a Kontúr kérdésére adott ajánlatkérői választ, továbbá az ajánlatkérő azt követő minden döntését.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) két vonalból áll. Az egyik a Miskolc-Dorottya utca-Papírgyár-Lillafüred-Garadna fővonal 14 kilométer hosszú, míg a másik, a Papírgyár-Mahóca szárnyvonal 11 kilométer hosszúságú. A tervező feladata - egyebek mellett - a pálya korrekciója, vasútállomások, járműtelep és szabadidő park kialakítása.

A vita abból eredt, hogy a vasúthoz való nyílt hozzáférés európai szabályait az erdei vasútnál kell-e alkalmazni. A jogorvoslatot kezdeményező cég úgy vélte - és erre felhívta az ajánlatkérő figyelmét -, hogy a vasúthatósági engedélyezési eljárási kérelemhez csatolni kell a "megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló törvény szerint kijelölt szervezet" tanúsítását (DeBo), amennyiben erre az adott esetben szükség van. Az ajánlatkérő a válaszában külön indoklás nélkül kijelentette, hogy a DeBo tanúsításra nincs szükség ebben az eljárásban.

A döntőbizottsági határozat szerint az ajánlatkérő a válaszában arra hivatkozott, hogy a DeBo tanúsítás csak a nyílt hozzáférésű európai (nagy)vasúti hálózatokkal kapcsolatos nemzeti előírásokra vonatkozik. A keskeny nyomtávolságú vasutak, mint különleges kötöttpályás közlekedési rendszerek - beleértve a Lillafüredi Állami Erdei Vasutat is - mentesülnek a nyílt hozzáférés szabályai, valamint az átjárhatósági feltételek alól.

A KD megvizsgálta a jogi hátteret és arra a következtetésre jutott, hogy a DeBo tanúsítás szükségességét a vasúti engedélyező hatóság dönti el erre a különleges esetre, így az ajánlatkérő válasza nem volt megalapozott.