A következő egy-másfél évtizedben hatezer milliárd forintot szánnak pálya- és járműkorszerűsítésekre - mondta el az eseményen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, aki felidézte, hogy tavaly nyáron fejeződött be az észak-balatoni vasútvonal villamosítása Szabadbattyántól Balatonfüredig, a kivitelezők jelenleg is dolgoznak a Püspökladány-Biharkeresztes és a Szeged-Röszke szakaszokon.

A továbbiakban az észak-balatoni és a Debrecen-Balmazújváros szakaszok mellett, a most felújított Szombathely-Kőszeg vasútvonal villamosítása következik - közölte Mosóczi László.

Az államtitkár a Vas megyét érintő közúti fejlesztésekről szólva emlékeztetett: tavaly adták át az M8-as autóút Körmend és Rábafüzes közötti szakaszát, és elkészült a 87-es főút Kőszeg és Rőtfalva országhatár közötti szakasza is.

Már a tervezésnél tart az M86-os autóút Szombathely-Zanat és Körmend közötti szakasza, az M87-es Szombathely és Kőszeg közötti szakasza, valamint a 87-es és a 89-es számú főút szombathelyi elkerülő szakasza is.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott az eseményen, hogy az idén 150 éves cégük kiemelt projektjei közé tartozik a Kőszeg-Szombathely közötti vonalszakasz villamosítása. A fejlesztésnek köszönhetően nemcsak a 17 kilométeres vasúti pálya újult meg teljesen, de vasúti-közúti kereszteződéseket, a kőszegi vasútállomást és hét további megállóhelyet is felújítottak a szakaszon.

Kényelmes magas peronok, korszerű LED-es térvilágítás és utastájékoztató eszközök, valamint kerékpártárolók is épültek.