A hónapokig lezárt vendéglátóhelyek újrainduló belvárosi teraszain kialakult kezdeti tömegjelenetek nem ismétlődnek, már a normális kerékvágásban zajlik az élet - mondta a Magyar Nemzetnek Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke Budapesten elhúzódik az újraindulás, sokan kivárnak őszig, így nagyjából a járvány előtti kínálat fele lesz elérhető a nyáron.

A legnagyobb gond továbbra is a munkaerőhiány: országosan a szükségesnél nagyjából húsz százalékkal kevesebben dolgoznak a vendéglőkben. Budapesten azért nem tudott kinyitni több üzlet, mert már olyan eltúlzott összegeket kérnek a jelentkezők, hogy az a bérköltséggel együtt már nem biztos, hogy kifizetődő.

QP | Quality Placement

A nagyobb részt borravalóból élő rutinosabbak már tavasszal felmérték, hogy eddigi nyári fizetésüket a külföldi turisták híján nem biztos, hogy elérik Budapesten, ezért nyitottá váltak a vidéki ajánlatokra, ahonnan a fővárosban is toboroztak felszolgálókat, szakácsokat, kisegítő munkaerőt. A balatoni munkaadók viszont aránytalan összegekkel árazták be a vízparti állásokat: a pincérek, séfek körében hallani lehet egymillió körüli havi fizetésekről is.

Nem egy üzletben a megrendült anyagiak miatti előremenekülés jegyében észszerűtlen kockázatokat vállalnak a cégvezetők. Míg a rámenősebbek közvetlenül egymás embereit vadásszák le, akadnak, akik a nyári nyereség reményében túlvállalják a szezon után járó fizetéseket is. Eközben a kisebb építőipari vállalkozások is vadásznak a bizonytalankodó éttermi alkalmazottakra, és vannak olyan térségek, ahol a nyugati fizetések szintjére ugrott az itthon maradt munkavállalók pénze.