A GVH szerdai, MTI-nek küldött közleménye kiemeli: az Alza.hu akciója népszerűsítésére alkalmazott képi és szöveges üzenetei azt a benyomást kelthették, hogy kiemelkedő mértékű, akár 80 százalékos kedvezményre tehetnek szert a Black Friday idején történő vásárlással.

A hatóság azonban valószínűsíti, hogy az akcióban részt vevő termékek csupán egy szűk köre volt elérhető 80 százalék feletti kedvezménnyel, és a kimagasló árleszállítás nem a hirdetésekben kiemelt termékeket érintette. A GVH szerint gyanítható, hogy a vállalkozás ugyanilyen elnevezéssel 2018-ban többször is folytathatott kampányokat, ezekre is kiterjed a GVH vizsgálata - írták.

A GVH korábban több alkalommal szabott ki versenyfelügyeleti bírságot a fogyasztókat megtévesztő "Black Friday", illetve adventi hétvégi akciók miatt. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, a megindítása nem jelenti azt, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette.

Az Alza.hu Kft. az MTI-vel közölte, az Alza kiemelt fontosságot tulajdonít az irányadó magyar és európai uniós versenyjogi és fogyasztóvédelmi szabályok betartásának. Éppen ezért a cég a kampányaiban a valós, és a fogyasztók által ténylegesen elérhető kedvezményekre vonatkozó teljes körű információt mindig részletes magyarázattal teszi közzé, minden kampányát a vevők igényeihez igazítva alakítja ki.

Kiemelték, a GVH által az Alza.hu Kft. ellen indított versenyfelügyeleti eljárásban az Alza.hu Kft. minden tekintetben együttműködik a Gazdasági Versenyhivatallal. A társaság célja, hogy a versenyfelügyeleti eljárásnál bebizonyosodjon, az Alza.hu Kft. kereskedelmi gyakorlata minden tekintetben a fogyasztók érdekeit szolgálta.