Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Most hétfőn jár le annak a közbeszerzésnek a jelentkezési határideje, amit az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 1750 autó vásárlására írt ki, a hirdetmény az uniós értesítőben kedden, a magyar Közbeszerzési Értesítőben pedig pénteken jelent meg.

Az ORFK gyorsított, tárgyalásos közbeszerzési eljárásának kiírása szerint két részre osztva, 1250 járőr és 500 bűnügyi ügyintézői gépkocsit szereznek be már október elsejétől. Az autók nagy részét - az 500 bűnügyi ügyintézői autót és a járőr kocsikból 750 darabot - december 31-ig kell leszállítaniuk a nyertes gyártóknak, illetve forgalmazóknak, a fennmaradó 500-at pedig 2013. március végéig. (Összehasonlításul: az elmúlt hónapokban havonta mintegy 4,5 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon.)

A hirdetmény augusztus 21-én jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben (TED), a magyarban pedig augusztus 24-én, a részvételi jelentkezési határidő pedig már augusztus 27-én (hétfőn) délelőtt 10 órakor lejár. Sietni kell tehát az érdekelt járműikereskedőknek a jelentkezéssel. (A TED-es hirdetményből az is kiderül, hogy az ORFK augusztus 16-án adta fel a felhívást az unió hivatalos lapjához.)

Gyorsan vásárolnak, mert autóhiány alakulhat ki

A gyorsított tárgyalásos eljárás alkalmazásának indoklásában az ORFK hivatkozik a gépjárművek flottabérletére még korábban (2011. december közepén) kiírt közbeszerzésére, amelynek során "a hat ajánlattevő közül a végleges ajánlattételt megelőzően minden ajánlattevő ajánlatát visszavonta, ami koncepcióváltást tett szükségessé a szolgálati járművek biztosítása terén". Az új, "időben történő" autóbeszerzést (amely már bérlet helyett adásvétel lesz) pedig csak gyorsított eljárásban tudják lebonyolítani, mert más eljárási határidők esetén átmeneti gépjárműhiány alakulhatna ki, Magyarország közbiztonsága kerülne veszélybe - derül ki a közbeszerzés részvételi felhívásából.

Hatvan napra fizet az ORFK

A szállítóknak a szerződés keretében 36 hónapra vagy 100 ezer futott kilométerre korlátozásmentes jótállást, valamint 60 hónapig teljes körű alkatrész-utánpótlást kell nyújtani. A járőrautókra vonatkozóan még a felszerelendő rendőri matricákra és fényhidakra is jótállást kell vállalni, 72 hónapra. Környezetkímélő és energiahatékony járműveket kíván a rendőrség beszerezni. A pályázók közül a legalacsonyabb ellenszolgáltatást kérő ajánlattevőkkel kötnek majd szerződést.

Az autókért az ORFK a szerződés teljesítését követő 60. napon fizet. A hatvannapos fizetést az ellenszolgáltatás "kiemelt összegével", valamint ennek az átlagosnál hosszabb idejű "ellenőrzési és engedélyezési procedúrájával" indokolja.

Félmilliárdos referencia kell

Azok a gépjármű-kereskedők indulhatnak a tenderen, amelyek az első részre (járőrautók szállítása) vonatkozóan rendelkeznek a hirdetmény megjelenésétől számított elmúlt három évben összesen legalább nettó 3 milliárd, míg a második részre (bűnügyi autók) vonatkozóan 1,1 milliárd forintos árbevétellel. A műszaki alkalmasságot e három évben 500 millió, illetve 100 millió forintos autóeladási referenciával kell igazolni.

A KD szerint jogsértő volt a flottabérleti tender

Az ORFK tavaly decemberben írt ki összesen 3107 jármű flottakezelésére és bérletére közbeszerzési eljárást (a hirdetmény szerint a mennyiség még 783 darabbal bővülhetett volna). Az alsó és alsó-közép kategóriába sorolt, használt járőr, illetve ügyintézői személyautókat, valamint az új áruszállító haszongépjárműveket, mikrobuszokat és terepjárókat az ORFK mellett a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a BM irányítása alá tartozó szervek (köztük a Rendőrtiszti Főiskola) használta volna.

A közbeszerzés ajánlattételi dokumentációját és az ORFK eljárás során hozott valamennyi döntését azonban idén áprilisban megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD). A testület szerint a rendőrség bizonyos műszaki paramétereket diszkriminatívan határozott meg, s ezzel kizárt ajánlattevőket a versenyből. A KD szerint jogsértő volt a hengerűrtartalom minimumértékének meghatározása, a hengerűrtartalom és a teljesítmény együttes előírása, a gyári beépítésű fényszórómosó követelménye, valamint az áruszállító haszongépjárművek minimális hosszúságának meghatározása.

A jogorvoslatot a Renault Hungária Kft. kezdeményezte, amely önállóan nem jelentkezett a flottabérletre - derül ki a KD végzéséből. A szolgáltatásra heten pályáztak: az Arval Magyarország Járműkezelő Kft., az ALD Automotive Magyarország Kft., a LeasePlan Hungária Zrt., az MKB-Euroleasing Autópark Zrt., a K&H Autópark Kft., a Porsche Lízing és Szolgáltató Kft., valamint a Merkantil Bérlet Kft.  - közülük a Porsche Lízing kivételével valamennyi cég nyújtott be ajánlatot.

 

Az ORFK tavaly decemberi flottabeszerzése

AutóDarabKategória
1. részhasznált, személy, járőr célra2000+500közép
2. részhasznált, személy, ügyintézői276+66alsó és alsó-közép

használt, személy, ügyintézői
573+140alsó-közép vagy közép
3. részúj, kis áruszállító201+50
4. részúj, áruszállító9+3

új, 9 fős mikrobusz26+12

új, pick up terepjáró22+12
Forrás: TED

 

Tavalyelőtt négy cégnek adtak megbízást

Az ORFK 2010-ben összesen 800 bűnügyi-ügyintéző, szolgálati személyautó (alsó-közép és közép kategóriákban) és 100 kishaszonjármű bérletére és flottakezelésére bonyolított le közbeszerzést. Az eljárás nyerteseivel, a skodákat és volswageneket bérbeadó ALD Automotive Magyarország Kft.-vel, K&H Autópark Kft.-vel, Leaseplan Hungária Zrt.-vel és Porsche Lízing és Szolgáltató Kft.- vel négy évre 2,99 milliárd forint értékű megállapodást kötöttek - derül ki az erről szóló közbeszerzési hirdetményből.