A lap szerint a bodrogolaszi szeszlepárló 600 millió forintot ér, amit a tulajdonosi jogokat gyakorló privatizációs szervezet nem cáfolt. Oravecz Péter az ÁPV kommunikációs igazgatója újságíróknak írásban válaszolva kifejtette: bár a Tokaj Kereskedőház valóban tartós állami tulajdonba került, de ez nem jelenti azt, hogy a társaság olyan egységeit, amelyek működéséhez feleslegesek, vagy veszteségesek, ne kínálnák fel értékesítésre. A bodrogolaszi lepárló eladására lehetőség van, ez az üzemegység az elmúlt időszakban veszteséget hozott a cégnek, fejlesztésére nagy forrásokat kellene fordítani, sőt az állandó állagmegóvás is több tízmillióba kerül a társaságnak - fogalmaz az ÁPV közleménye, amely kiemeli: az ÁPV nyílt árverésen kísérli meg értékesíteni az üzemegységet, miként tette ezt meg - sikertelenül - korábban is.