Hároméves megbízásának lejártával távozik a Magyar Cetelem Bank vezérigazgatói székéből Vincent Ollivier, aki 25 éves pénzügyi tapasztalatának meghatározó részét a BNP Paribas csoportnál szerezte - adta hírül a bank. Szakértelmére a jövőben is számítanak a BNP Personal Finance franciaországi központjában.

Helyét eddigi helyettese, Szabó Péter (képünkön) veszi át 2017 augusztusától. A szakember 2000-ben, a Pécsi Tudományegyetemen frissen szerzett közgazdász diplomájával lépett be a Magyar Cetelem Bankba. Pályáját az adósságkezelésen kezdte, majd 2006-ban az operatív kockázatkezelés vezetője lett. Öt évvel később kockázati igazgatónak nevezték ki, és ezzel egy időben igazgatósági tag lett a francia Auchan Holding pénzügyi termékeit (áruhitel, személyi kölcsön, hitelkártya, biztosítások) koordináló ONEY Bank magyarországi leányvállalatában. Szintén 2011-től kezdődően az UCB Ingatlanhitel Zrt. kockázati igazgatói feladatait is ellátta, miközben alapképesítését szakokleveles közgazdász végzettséggel egészítette ki.

Szabót három évre rá megbízták a Magyar Cetelem Bank és az UCB Ingatlanhitel Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettesi pozícióinak betöltésével, egyúttal mindkét társaság igazgatóságába is beválasztották. Irányításával a Cetelem tavaly sikeresen áttért a nemzetközi számviteli szabványokra (IFRS).

A Magyar Cetelem Bankot 1996-ban alapította a francia Cetelem S.A., mely 1999 óta a BNP Paribas csoport tagja. A bank a francia tapasztalatok adaptálásával rövidesen a fogyasztási hitelek piacvezető specialistájává vált Magyarországon. Tevékenységét 1997-ben áruvásárlási kölcsön értékesítésével kezdte, 1999-ben indította el a hitelkártyák kibocsátását. A Cetelem 2001-ben az áruhitelezésben, majd 2005-ben a hitelkártya-kibocsátásban is piacvezetővé vált. Személyi kölcsönt az ezredforduló óta nyújt ügyfelei számára. A bank 2006 óta ad online személyi kölcsönt, 2010 óta pedig online áruhitel igénylési lehetőséget is kínál Magyarországon.

Címlapkép forrása: Magyar Cetelem Bank