Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A lapnak nyilatkozó Herz György, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének alelnöke szerint ennek oka a kedvező ár, a minőség és a mennyiség, a sebesség, és hogy az emberek kezdenek visszaszokni a hagyományos ételekhez. Mint mondta, New Yorkban hetente háromszor-négyszer, Budapesten havonta jó, ha egyszer ülnek be enni valahová a polgárok, tehát van még hová fejlődnünk. A napilap több népszerű fővárosi kifőzdét is megemlít, többek között a Főzelékfaló névre keresztelt hálózatot, mely 1997-ben indult, és immár hat egységgel rendelkezik, naponta majd 3 ezer embert lakat jól, és száz embert foglalkoztat.