A cég által készített felmérés arra is rámutatott, hogy 40 feletti korosztály spórol leginkább a vízzel, bár nagyobb részük inkább anyagi, mintsem fenntarthatósági okokból zárja el a csapot. A legtöbb vizet tisztálkodásra, mosásra, és mosogatásra használjuk, az egy főre jutó napi vízhasználat pedig akár 144 liter  is lehet, mellyel szakértők szerint a karbonlábnyomunkat is jelentősen növeljük.

A magyarok kétharmada saját bevallása szerint nem kifejezetten tudatos a napi rutinokhoz köthető vízhasználat kapcsán.

A Finish mosogatógépkapszula-gyártó 1000 fős online kutatásából  kiderült, hogy háztartási munkavégzés közben még a környezettudatosabb magyarok is fontosabbnak tartják az energiatakarékos izzók használatát és általában az árammal való takarékoskodást, mint a vízfogyasztásra való odafigyelést – utóbbi mérséklése csak a harmadik legfontosabb szempont a lakosság körében.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a legtudatosabb magyar vízfogyasztóknak a 40 év felettiek számítanak, bár 60 százalékukat inkább anyagi szempontok veszik rá a takarékoskodásra, mintsem a vízkészlet megőrzése.

A megkérdezettek többsége szerint a hazai vízkészlet állapota még nem ad okot aggodalomra, tízből öt magyarnak pedig amiatt sem fáj a feje, hogy a jövőben akár vízproblémák is előfordulhatnak Magyarországon.