Többen ember is arra panaszkodott, hogy mikor fel akart szállni a menetrendben szereplő, és a megállóba meg is érkező buszra, nem engedte felszállni a sofőr - kezdi cikkét a Blikk, amely szerint a karácsonyi rokonlátogatásra többen nem jutottak így el.

Az ok az, hogy csak annyi ember szállhat fel, ahány ülőhely van, állni nem lehet a buszon. Így ha valaki nem az indulási végállomáson szállt fel, vagy nem vett előre jegyet a járatokra, akkor nem utazhat a járművekkel.

A menetrendben világosan szerepel, hogy az úticélom felé közlekedő Volánbusz járat megáll az M3-as Szerencs utcai megállójában, tehát semmi okom nem volt kétkedni abban, hogy majd el is indulhatok vele - idézi a bulvárlap egy felháborodott olvasóját, aki Budapesten keresztül, átszállással ment volna rokonaihoz karácsonyozni, végül a sofőr azt mondta, hogy talán a végállomáson tud még jegyet váltani valamelyik járatra. Azt is közölte, hogy a társaság nem fog több buszt beállítani karácsony első napján, pedig a lap egyik olvasója szerint volt olyan megálló, ahol 10-15 ember maradt le a járatról.

A lapnak Dorner Lajos a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke azt mondta, hogy a Volánbusz több hibát is vétett. Ezek között említette, hogy nem számoltak a megnövekedett karácsonyi utasforgalommal, valamint hogy nem indítottak mentesítő járatokat, amikor észlelték a fokozott terheltséget. Szerinte a sofőröket is tájékoztatni kellett volna, mit mondjanak az utasoknak, valamint az sem megoldás, hogy az ügyfélszolgálattól azt a választ kapják az emberek, hogy elővételben kellett volna jegyet venni.

A MÁV előre figyelmeztette a vasúton utazókat, hogy mely napokra várnak csúcsforgalmat.