Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTKK), a Terror Házát működtető állami közalapítvány vállalkozási szerződés keretében működik együtt a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt.-vel. Ennek keretében játszották le a kisebb botrányt kavart Orbán Viktor-beszédeket több fesztiválon - olvasható a portálon.

A szerződés összege 207,5 millió forint.

A G7 szerint az elmúlt években a Sziget Zrt. nem elhanyagolható mennyiségű állami támogatáshoz jutott. 2016-ban például az 1956-os emlékév során már 300 millióért szerződtek szintén a közalapítvánnyal.

A Sziget Zrt., az elmúlt hat év átlagában évi 1,4 milliárd forint reklámbevételre tett szert. Tehát az összes szponzor és hirdető ennyit költött, míg a KKETTKK-tól ennek az összegnek a hetedét kérték el idén a néhány másodperces videók lejátszásáért.

A Sziget Zrt. azonban nem csak a közalapítványtól kap állami pénzeket: az elmúlt hat év üzleti beszámolóit áttekintve úgy tűnhet, hogy bár jelentősen nőttek a jegyeladások bevételei, az állami és önkormányzati támogatásoknak, illetve megbízásoknak továbbra is jelentős szerepe van a cég gazdálkodásában: 2013 és 2018 között ezek átlagosan a jegyeladások 3,3 százalékát tették ki.

Ez azt jelenti, hogy minden 30. forint jegyárbevétel után egyet az állam adott a Sziget Zrt.-nek az elmúlt hat évben. Hat év alatt összesen 1,5 milliárd forintot.