Augusztus legvégén adta át Nagy István Agrárminiszter Hajdúszoboszló határában hazánk egyik legmodernebb húsüzemét. A Hortobágy – Faluvéghalmi Mezőgazdasági Kft-hez köthető zöldmezős beruházás mintegy 1,4 milliárd forintba került, melyből 500 millió forintot kormányzati támogatásból finanszíroztak – írja a Civishir.hu. Az akár évi kétezer marha feldolgozására is alkalmas húsfeldolgozó megépítésével a tulajdonos a felvásárlóktól való függőségét kívánta csökkenteni, hiszen a teljes vertikum kiépítésével már a kezükben tarthatják a termék útját a legelőtől a fogyasztók konyhájáig.  

„A termőföldtől az asztalig. Egy kézben –ezt a magunk által megjelölt szemléletmódot képviselve jutottunk arra a gondolatra, hogy a megvásárolt Kft. égiszén belül, összesen 1100 hektár legelőn – ennek jelentős része bérlemény – gazdálkodunk és célként megjelöljük, hogy a korszerű, legnagyobb elvárásoknak is megfelelő, piacképes húsmarha tenyésztéssel foglalkozzunk” – mondta Katona Imre a Hortobágy – Faluvéghalmi Mezőgazdasági Kft ügyvezetője (aki a hajdúszoboszlói Aqua-General Kft. tulajdonosa is) az üzem átadóján.

A mintegy 14 embernek munkát adó üzem különlegessége a csúcstechnológiát képviselő – többek között füstölő, érlelő és pácoló - gépei mellett az, hogy fosszilis energiát egyáltalán nem használ. A működéshez egy mintegy 3000 négyzetméteres napelempark biztosítja az energiát a 1250 négyzetmétereres üzem számára.

A világ talán legjobb marhahúsa

A világ egyik, ha nem a legjobb minőségű húst adó szarvasmarhája a Japánból származó wagyu. Különlegessége abból ered, hogy ez a fajta az izomrostjai között raktározza a zsírtartalékát, így a húsa a sütést követően is vajpuha marad. A wagyu húsa a legjobb minőséget adó európai fajtákénál ráadásul 30 százalékkal több egyszerű telítetlen zsírsavat tartalmaz.

Két wagyumarha a hajdúsági farmon (előtérben).
Két wagyu marha a hajdúsági farmon.
Kép: Agrárminisztérium, Pelsőczy Csaba

Katona Imre egy hazánkban egyedülálló wagyumarha-állományt birtokol, ami európai szinten is az egyik legjelentősebb tenyészet. Mintegy 200 anyatehénből és 50 egyéb ivarú és korú állatból áll a csordája, valamint 45 beültetett embrióval rendelkezik.

A gazda elmondása alapján az Európában rendkívül ritka wagyu szuperprémium húsa iránt már most óriási a kereslet. Nála már olyan külföldi cég is érdeklődött, aki az egész éves vágási mennyiségüket egyedül felvásárolta volna.

Szarvasmarhák a hajdúsági farmon.
Szarvasmarhák a hajdúsági farmon.
Kép: Agrárminisztérium, Pelsőczy Csaba

Növekvő árbevétel, csökkenő eredmény

A Hortobágy – Faluvéghalmi Mezőgazdasági Kft-t 1992-ben alapították. Az elmúlt öt évben 15-ről 27 főre nőtt alkalmazottjai létszáma. Az Opten.hu legfrissebb adatai szerint nettó árbevétele 2020-ban több mint 196 millió forint volt, ami 20 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Adózás előtti eredménye ugyanazon évben 65,5 milliót tett ki, így 53 százalékkal csökkent 2019-hez viszonyítva.