A fogyasztók érdekvédelmi szervezetének felmérése szerint számottevően nem csökkent a csalás szándékával értékesítő online kereskedők száma. E vállalkozások termékeiket és szolgáltatásaikat hét éve nem hatályos jogszabályra hivatkozva adják el, holott 2014 júniusa óta él a fogyasztók és vállalkozások közötti szerződés részletes szabályairól szóló kormányrendelet, amely az internetes vásárlást is szabályozza. Mégis gyakori, hogy megtévesztésül a régi előírásokat tüntetik fel a weblapokon - írja a Népszava a helyzetről.

Rengeteg bírósági eljárást lehetne indítani, erre azonban nincs mód, mert igen sok pénzbe kerülne - mondta a lapnak Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) ügyvezető elnöke, aki közölte azt is, hogy a szervezet közérdekű pereket kezd a csaló webáruházak ellen. A szervezetnek tavaly két, az idén egy pere kezdődött. Hozzátette, hogy a megyei ügyészségek is indítványozhatnak bírósági eljárást a fogyasztók érdekében, és a tapasztalat az, hogy érdemes, mert ennek és a nyilvánosságnak van visszatartó ereje.

Már 2014 júniusa óta él a fogyasztók és vállalkozások közötti szerződés részletes szabályairól szóló kormányrendelet, amely az internetes vásárlást is szabályozza, mégis gyakori, hogy megtévesztésül a régi előírásokat tüntetik fel a weblapokon, holott például a vételtől számított indoklás nélküli elállás időtartama nyolc helyett már tizennégy munkanap. Ugyancsak előfordul, hogy a jótállás valós időtartamát tüntetik fel helytelenül, holott ez január elsejétől 10 és 100 ezer forintos érték között egy, 100 ezertől 250 ezer forintig kettő, afelett pedig három év - hívta fel a figyelmet a Népszava.

A FEOSZ ügyvezető elnöke arról is beszélt, hogy a bíróságtól a szabálytalan szerződés érvénytelenítését, a helytelen tevékenységet folytató cégek eltiltását kérték a további jogsértéstől, valamint azt, hogy kötelezzék az elmarasztalt vállalkozásokat, hogy a bíróság ítéletét tegyék ki a honlapjukra. 

Az üggyel és a csaló webáruházakkal azért is lenne érdemesebb alaposabban foglalkozni, mert a járvány miatt nagyon megugrott a hazai e-kereskedelem.