A Wescast Hungary Zrt. Komárom-Esztergom megyei gyárában a járvány előtt 1200-an dolgoztak három műszakban. Áprilisban aztán majdnem egy hónapra leállt a termelés, a dolgozókat hazaküldték, fizetést nem adtak.

Két és fél hete a termelés újraindult, de munkát már nem mindenki kapott. Az RTL Híradó szerint a vállalat a koronavírussal indokolta a leépítéseket. A Vasas Szakszervezeti Szövetség adatai alapján 180 ember maradt munka nélkül, míg a cégvezetés azt állítja: 15 embernek mondtak ők fel, míg a többi dolgozó maga kérte, hogy közös megegyezéssel távozhasson - amely elől nem zárkóztak el.

Eközben ugyanabban az oroszlányi gyárba egy másik cég dolgozókat toboroz. Az RTL munkatársa telefonon felhívta a munkaerő-kölcsönző céget, ahol elmondták: a megbízó szeretne új dolgozókat jövő héttől fölvenni főállású határozatlan idejű munkaviszonyba. A Wescastnál elismerték, hogy ők állnak a hirdetések mögött, viszont azt állították: mindössze 8 főnyi kölcsönzött munkavállalót alkalmaznak. Pedig a cég még mindig toboroz, állítólag azért mert mostanság kapott egy nagyobb megrendelést.

A szakszervezethez olyan információk is eljutottak, hogy a vállalat még azt is megpendítette, visszaveszi két hete kirúgott alkalmazottait, de csak akkor, ha visszafizetik a végkielégítésüket.

A Vasas szakszervezet ugyanakkor beperli a kormány stratégiai partnerének számító, a Wescast Hungary Autóipari Zrt.-t, azt kérik a bíróságtól, állapítsa meg, hogy jogellenesen járt el a kínai hátterű cég, mert nem fizetett a dolgozóinak arra az időre, amíg leállították az üzemet. Ez majdnem egy hónapig tartott: április 15. és május 10. között állt az oroszlányi gyár. A Wescast másik húzása sem kispályás: 800 emberéből 250-et akart elbocsátani, ám nem jelentett be csoportos létszámleépítést.