Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szabályok értelmében különböző helyeket, mint például mozit, színházat, vagy éppen könyvtárat a 18 éven aluli fiatalok – akik még nem kaptak oltást, így nem is lehetnek védettek - csak felnőtt kísérővel látogathatnak. A tapolcai Wass Albert Könyvtár és Múzeum erre azt találta ki – kooperációban a Tapolcai Nőklubbal, hogy a klub védettségi igazolvánnyal - már értelemszerűen rendelkező – tagjait egyszerűen kölcsönadja a könyvtárat látogatni kívánó kiskorúaknak. Azaz kikölcsönzi.

A könyvtár erre Facebook oldalán fel is hívja a figyelmet, azt írják, hogy az intézményt hétköznap (kedd és péntek között) 14-18 óra között látogató 18 éven aluli fiatalokat a helyi Tapolcai Nőklub védettségi igazolvánnyal rendelkező önkéntes nagyijai kísérik majd a könyvtárba – írja a 82nullunulla.hu.

A könyvtár és a nőklub felhívása
A könyvtár és a nőklub felhívása
Kép: Napi.hu

Az intézmény igazgatója, Décsey Sándor a portálnak elmondta, hogy november 11. óta idén május 4-én nyithattak ki először, és érkezett több fiatalkorú is, akik vagy kölcsönözni szerettek volna, egyedül viszont nem mehettek be az épületbe. Mivel a jogszabály nem kötelezi a fiatalkorúakat, hogy kizárólag hozzátartozóval léphetnek be, még tegnap este felvette a kapcsolatot a Tapolcai Nőklubbal, hogy a segítségüket kérje ennek az ügynek a megoldásában. Aznap estére sikerült is megállapodni a nőklubbal, hogy védettségi igazolvánnyal rendelkező tagjai kétóránkénti váltással vállalták, hogy a könyvtárhoz egyedül érkező fiatalkorúakat elkísérgetik az épületen belül.