A tizenharmadik havi ellátás összegét azonosan a tizenharmadik havi nyugdíjjal, fokozatosan fizetik ki: 2021-ben az ellátás 25 százaléka 2022-ben 50 százaléka, 2023-ban 75 százaléka, 2024-ben pedig már 100 százaléka lesz a kifizetés.

Tizenharmadik havi nyugdíjra egyebek mellett az jogosult, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév januárjára társadalombiztosítási nyugellátásban vagy az azzal egy tekintet alá eső ellátásban részesül - olvasható a portálon.

Ha a jogosult a nyugellátásokból, vagy más jogcímen egyszerre több ellátásban részesül, a tizenharmadik havi ellátásra való jogosultságot ellátásonként kell vizsgálni.

Abban az esetben, ha az ellátás jogosultja január hónapban elhalálozik, a tizenharmadik havi juttatást (csakúgy, mint a halál hónapjára járó ellátást), a vele közös háztartásban együtt élt házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér egymást követő sorrendben, ezek hiányában az örökös veheti fel a halál napjától, vagy a hagyatéki végzés jogerőssé válása napjától számított egy éven belül.

Elhalálozás esetében a juttatás kifizetése iránt kérelmet kell benyújtani a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához.

Kiknek jár a juttatás?

Megilleti a juttatás a korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, átmeneti bányászjáradékban, táncművészeti életjáradékban, rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban, baleseti járadékban, bányászok egészségkárosodási járadékában, fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, rokkantsági járadékban, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátásban, polgármesterek közszolgálati járadékában, a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, illetve a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatásában, a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatásban, a honvédek jogállásáról szóló törvény szerint, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatásban, a hadigondozásról szóló törvény alapján a nyugellátások évenkénti rendszeres emelése szerint megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokban, az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó kormányrendelet alapján a nyugdíjak évenkénti rendszeres emelése szerint megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokban, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékban, házastársi pótlékban, vagy házastárs után járó jövedelem pótlékban részesülőket.