150 milliárdból modernizálódnak a vidéki nagyvárosok

Százötven milliárd forintot hívtak le a megyei jogú városok az idén a kormány Modern városok programjából - közölte a Miniszterelnökség vasárnap az MTI-vel.
Dzindzisz Sztefan, 2018. december 30. vasárnap, 16:42
Fotó: Napi.hu

A Miniszterelnökség december 28-án tizennégy, a Modern városok program keretében megvalósuló fejlesztésről, összesen több mint 37 milliárd forint értékben adott ki támogatói okiratot. A kedvezményezett megyei jogú városok még az idén megkapják az igényelt forrástömeget, amely 2018-ban a projektek ütemezéséhez illeszkedően csaknem 14 milliárd forintot jelent - fűzték hozzá.

A közlemény szerint a december 28-ai, a projektekhez kapcsolódó időarányos, indokolt támogatásokról szóló, kilenc várost érintő döntéssel a program ez évre meghatározott 150 milliárd forintos keretét teljes mértékben lekötötték.

"A Modern városok program hazánk legnagyobb vidékfejlesztési programja, amelynek köszönhetően közel ezermilliárd forint támogatáshoz jutottak a megyei jogú városok, az összeg kétharmad részben Magyarország kormányának támogatása hazánk nagyvárosai számára" - idézték a közleményben Gyopáros Alpárt, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosát.

Az év végi döntéssel Debrecen, Tatabánya, Kaposvár, Miskolc, Győr, Szolnok, Érd, Békéscsaba és Szeged kapott támogatói értesítést, 2019-ben pedig tovább folytatódnak a fejlesztések. Jelen pillanatban 135 milliárd forinttal tervezhetnek a megyei jogú városok helyi projektjeik és fejlesztéseik megvalósításához - fűzte hozzá.

A közlemény szerint a több mint 260 projekt számára országosan - az uniós támogatásokkal és a nagy közútfejlesztésekkel együtt - a jövő évben már elérheti az 1500 milliárd forintot a támogatások összege, a jelenlegi információk alapján pedig 3750 milliárd forint lehet majd a 2025-ig tartó Modern városok program összköltségvetése.

A Miniszterelnökség kiemelte, hogy a régiós fejlesztések Magyarország és a magyar emberek érdekeit szolgálják, a Magyar falu programmal kiegészülve pedig évszázadra előre megalapozzák a vidéki Magyarország és a vidéken élő magyar emberek életszínvonalának javulását.

HOZZÁSZÓLÁSOK