A Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) célja, hogy az állam az adófizetők pénzéből, a foglalkoztatás javítását, a munkanélküliség kezelését és a képzési rendszer fejlesztését segítse elő. Az alap egyik bevételi lába a munkajövedelem utáni befizetések. Az egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék egy része, valamint a szociális hozzájárulási adó, szintén évente megállapított része az egyik ilyen jellegű bevételi forrás. A másik pedig a szakképzési hozzájárulás teljes egésze. Ezekből, illetve lényegében az EU-tól kapott visszatérítésekből "működik" az NFA.

Az alap három feladatot kell, hogy ellásson:

  • a már munkanélküliek számára támogatást nyújta munka kereséséhez (kiegészítve egy átmeneti pénzügyi segítséggel),
  • a helyi foglalkoztatási krízisek kezelését, új munkahelyek létrehozásának ösztönzését biztosítja,
  • a szakképzéshez, átképzéshez szükséges forrásokat biztosítja, a programokat menedzseli.

Az alap pontos bevételét mindig az éves költségvetésben döntik el. Valójában semmilyen köze sincs ahhoz, hogy mennyien dolgoznak vagy mennyi a munkaadók, munkavállalók befizetése. Ugyanis a kormány akár már előre elvonhat ebből a pénzből. A 2020-as költségvetési tervezet szerint ez most meg fog történni, mivel 71 milliárd forintot (a teljes kiadási oldal 16 százalékát) a központi kasszába be kell fizetnie az NFA-nak - állapították meg az elemzők.

Az utóbbi tíz évben százmilliárd forinttal emelkedett az NFA bevételi oldala.

Az NFA bevételei (milliárd Ft)
Megnevezés20102020
Szakképzési hozzájárulás47,0112,3
Egészségbiztosítás és munkaerőpiaci járulék186,8237,4
EU-s programok visszatérülése32,870,0
Rehabilitációs hozzájárulás54,2-
Egyéb8,84,0
Összesen329,6423,7
Forrás: Policy Agenda

Miközben az egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulék NFA-t megillető hányada nominálértéken csak 27 százalékkal emelkedett, ugyanezen időszakban az átlagbér 95 százalékkal nőtt. Amennyiben a foglalkoztatotti létszám bővülését nem számoljuk, akkor is jelentősen növelni kellett volna a munkaerőpiaci járulékból beszedett pénzeket - állapítoták meg a PA szakértői.

Ennek az oka financiális oldalról nézve, hogy a kormányzat jelentősen átalakította az adó- és járulékrendszert, és csökkent a munkaerőpiaci járulék mértéke is (2,5 százalékról 1,5 százalékra). Mindezt úgy, hogy csak a foglalkoztatottnak maradt meg ez a járulékforma, a munkáltatónak megszűnt, pontosabban beleolvad a szociális hozzájárulási adóba.

Ez persze egy politikai értékválasztás is volt, amely azt hordozta magával, hogy az úgynevezett aktív munkaerőpiaci támogatásokat (például a helyi munkaerőpiaci problémák kezelését) nem tartották fontosnak. Sokkal inkább a közmunkarendszer finanszírozásával, és az EU-tól kapott pénzek felhasználásával vélték megoldottnak ezt a problémát. Mindezt úgy, hogy a közfoglalkoztatás valójában nem az átmeneti munkaerőpiaci problémák kezelését szolgálja.

Az elmúlt tíz évben a tényadatokkal, és az idei, valamint a jövő évet tekintve a tervadatokkal számolva a közmunkára elköltött pénzek a foglalkoztatási alap összes kiadásának 46 százalékát tette ki (1.787 milliárd forintot). Volt négy olyan év is, amikor a közfoglalkoztatásra elköltött pénzek összege többet tett ki, mint minden más kiadásra fordított összes kiadási elem.

Összességben az látszik, hogy hiába költ kevesebbet az állam a közfoglalkoztatotti rendszer működtetésére, az itt felszabaduló forrásokat nem forgatja vissza a "munkaerőpiac javításába". Nem teszi ezt, miközben elejét kellene venni annak, hogy térségek válnak foglalkoztatói szempontból olyan válságos területté, ahonnan a munkaerő csak elvándorol.

A munkaerőhiány problémája pedig arra is rá kell, hogy irányítsa a figyelmet, hogy nem jó az a gazdaságpolitika, amelyik csak a munkaerőt viszi a foglalkoztatóhoz. Ezzel ugyanis az ország egyes részei kiürülnek. Arra kell megoldást találni, hogy az adott térség munkaerejéhez "vigyék" a foglalkoztatót, vagy legalábbis a válságtérségekben még működő cégeket próbálják megmenteni. Ehhez pedig eszközrendszert tudna adni az NFA, ha nem forráskivonásokkal lenne terhelt - összegezték véleményüket a kutatók.