Az elmúlt hónapok olajár-emelkedésének következtében a magyar kutakon is erős drágulás indult, a gázolaj átlagára pénteken 402 forint lesz, a benzin 10 forinttal kevesebb, 392.

A dízel üzemanyag ára napra pontosan 36 hónapja 2014. november 17-én állt 400 forint felett. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint akkor 404,4 forintot kellett érte fizetni. Ennek persze csak lélektani jelentősége van, hiszen az üzemanyagok ára már szeptembertől csökkent.

A hazai üzemanyagárakat leginkább meghatározó Brent olaj ára - az Investing.com adatai szerint - 2019 szeptember 9-én nézett be először hordónként 100 dollár alá.

A Brentnél maradva, a nyersanyag ára 2014 november 17-én szinte centre pontosan annyi volt, mint ma: 79,3 dollár. Akkori árfolyamon ez 19 350 forint volt, jelenleg egy hordóért 21 170 forintot kell fizetni. Mivel a jövedéki adó és az áfa szintje sem változott, így nagyjából képet kaphatunk arról, hogy milyen árréssel dolgozik a Mol és maguk a kutak. A Mol nagykereskedelmi árrése egyébként 2014 novemberében 5,9 dollár volt hordónként. A legfrissebb idei április adat 6,9 dollár, de azóta jó 6 százalékkal drágult az olaj.

Pesszimista jóslatok szerint az olaj újra elérheti a 100 dolláros árat, részben amiatt, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondta az iráni atomalkut, amely az olajkínálat csökkenéséhez vezethet. Emellett Venezuelában is zuhan a kitermelés.

A benzin ára péntektől 392 forint lesz, ennél drágább utoljára október 20-án volt (397,4 forint), egy héttel korábban pedig még 414,4 forintot kellett érte fizetni.

Mindkét üzemanyag ára látványosan zuhant 2015 februárjáig, majd némi visszapattanás után 2016 elejére elérte mélypontját: 300 forint körüli összegekért lehetett tankolni.

Azóta apróbb kilengésekkel folyamatos az emelkedés, ennek látjuk most egy újabb állomását.

Bejött a jóslat

Lapunk még januárban kérdezett rá két olajpiaci elemzőnél, hogy meddig emelkedhet a nyersanyag ára. Ők azt jósolták, hogy geopolitikai "katasztrófák" nélkül is eljöhet a 75-80 dolláros szint, amely a hazai kutaknál 400 forint körüli árakat eredményezhet.

Jó hír ugyanakkor a magyar autósoknak, hogy nem kell aggódni a jövedékiadó-emelés miatt. Magyarországon ugyanis 50 dollárnál alacsonyabb Brent-átlagár esetén a benzin az áfával együtt 6,35, a gázolaj 12,7 forinttal drágul.

A kép forrása: Pixabay.