Az érszűkület, más néven perifériás verőérbetegség Magyarországon körülbelül 400 ezer embert érint, kimutatottan magas az ez okból végzett végtag amputációk száma.

Az alsó végtagi verőérszűkület sokáig észrevétlen maradhat, részben a tünetmentes kórformák, részben a hasonló tüneteket mutató egyéb megbetegedések miatt. A lábakban lévő erek szűkülete ugyanaz a betegség, mint a szívkoszorúserek vagy az agyi erek hasonló betegsége, így az okozott tünetek is hasonlóak. A szívkoszorúserek betegsége például mellkasi fájdalmat okoz, előbb terhelés közben később nyugalmi állapotban is, a legsúlyosabb következmény pedig az infarktus, a szívizomelhalás. Az alsó végtagi érszűkület hasonló tüneteket - fájdalmat - okoz a lábban, előbb terheléskor, majd már nyugalomban is fájdalom lép fel, a legsúlyosabb következmény pedig itt is a szövetelhalás, ami amputációt tehet szükségessé.

A keringészavar kimutatásának jelentősége tehát nem csak az alsó végtagi panaszokkal kapcsolatos. Az érintett betegek szív- és érrendszeri kockázata (szívinfarktus, agyi keringészavar, keringési betegségen alapuló halálozás bekövetkezése) rendkívül magas, így az érszűkület diagnózisának felállítása jelentősen befolyásolja a komplex megelőző stratégia kidolgozását.

Az alsó végtagi érszűkület legfontosabb kockázati tényezői: a kor, a magasvérnyomás-betegség, a magas koleszterinszint és a cukorbetegség, de emellett a kockázat kapcsolatban áll az életmóddal (pl. dohányzás, mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás), valamint örökletes tényezők is szerepet játszanak.

A dohányzás a szervezet szinte minden szervét károsítja, számos betegséget okoz, és általában rontja a dohányzók egészségét. A dohányfüst több mint 7000 vegyi anyag halálos keverékét tartalmazza; ezek közül több száz ártalmas, és mintegy 70 rákot okozhat. A dohányzás az összes tüdőrákos halálozás mintegy 90, a krónikus obstruktív tüdőbetegséggel (COPD) összefüggő halálozás körülbelül 80 százalékát okozza. A dohányzás az érelmeszesedés minden megjelenési formájának kockázati tényezője, de nagyobb kockázatot jelent a perifériás verőérbetegség szempontjából, mint a koszorúér-betegség esetében.

Azok, akik abbahagyják a dohányzást, jelentősen csökkentik a betegség és a korai halálozás kockázatát. Bár az egészségügyi előnyök nagyobbak azok számára, akik korábban hagyják abba a dohányzást, bizonyított tény, hogy a leszokás minden korban előnyös.

A dohányzás "megszüntetésére" irányuló terápiák közé tartoznak a tanácsadás és a különböző gyógyszeres kezelések. Az egészségügyi szolgáltatóknak fokozniuk kell az erőfeszítéseket és segíteni a dohányzás abbahagyását, mivel ez a verőérbetegségek és különösen az érszűkület egyik igen fontos, módosítható kockázati tényezője!

Képünk forrása: Shutterstock