Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A fejlesztést egyrészt a Gazdasági- és Közlekedési Minisztérium Vígadó téri épületének eladásából befolyt 3,5 milliárd forintból, valamint az Egészségügyi Minisztérium épületének felújítására szánt keretösszeg egy részének - mintegy 330 millió forint - átcsoportosításából finanszírozzák. A 4 milliárdos fejlesztési keretből 2,5 milliárdot kap az Országos Mentőszolgálat járműbeszerzés, illetve irányítási rendszer korszerűsítésére. A fennmaradó részt pedig négy pályázaton nyerhetik el a kórházakat fenntartó önkormányzatok. A pályázatokat augusztus végén írják ki. A pályázatok közül az első a kistérségi és központi alapellátási ügyeletek létrehozására, a második sürgősségi osztályok kialakítására, harmadik eszközfejlesztésre, a negyedik pedig helikopter leszálló pályák építésére vehető igénybe.