Hende Csaba közlése szerint a kormány ezzel is el kívánta ismerni a szombathelyi városvezetés rendkívüli teljesítményét, amelyet a szorongató adósságállomány csökkentéséért tett. Utalt arra, hogy Szombathely mint megyei jogú város ugyanebben a körben nem részesedhetett az önhibáján kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatok támogatására szolgáló (önhiki) keretből, de a kormány a legutóbbi ülésén úgy határozott, más forrásból a kért 750 millió forint helyett 800 millió forintot juttat a városnak költségvetési egyensúlya megőrzéséhez.

Hende Csaba hangsúlyozta: nem a jelenlegi városvezetés tehet arról, hogy Szombathely adósságállománya 2002-2010 között megtízszereződött. A miniszter a sajtótájékoztatón bejelentette: a kormány a legutóbbi ülésén határozatot fogadott el a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ kiemelt státuszáról, amely a Zalaegerszeg-Szombathely-Szentgotthárd tengely mentén jön létre, és amelytől azt remélik, hogy 25 ezer munkahelyet teremt és 1 milliárd eurónyi beruházást vonz majd a régióba.

Hende Csaba szólt arról is, hogy - szintén a kormány döntése alapján - térítésmentesen kerülhetnek a szombathelyi önkormányzat tulajdonába azok a volt MÁV-ingatlanok, amelyen például a Haladás sportcentrum is található.

Puskás Tivadar (Fidesz) polgármester a sajtótájékoztatón elmondta: idén 3 milliárd forinttal sikerült csökkenteni az adósságszolgálatot. A helyi gazdaság számára meghatározó eseményként említette, hogy a kuplungtárcsákat gyártó L.U.K 20 ezer négyzetméteres üzemcsarnokkal bővítette gyárát, a Falco Forgácslapgyártó Zrt. pedig 4,5 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre. Az ez évi sikerek közé sorolta a Csaba utcai felüljáró átadását, valamint azt is, hogy a "Szombathely a segítés városa" elnevezésű program jegyében 10 ezer embert képeztek ki az újraélesztés alapvető fogásaira.