A magyar élelmiszerekről vallottak a magyar vásárlók: 82 százalékuk - azaz tízből nyolcan - azt mondták, odafigyelnek arra, hogy magyar termékeket vásároljanak - ez derül ki az Élelmiszervizsgálati Közlemények tudományos szaklapban megjelent reprezentatív kutatásból, amelyet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) készített még 2015 őszén.

A válaszadók több mint fele - 56 százaléka - állítása szerint minden vásárlásnál megnézi, honnan származik az adott termék, 26 százalékos volt azoknak az aránya, akik ezt csak bizonyos termékeknél tartották fontosnak. A vásárlók 18 százaléka pedig azt mondta, nem számít, hogy az élelmiszer honnan érkezett a boltba.

Hús vs. édesség

A magyar eredet leginkább a húsféléknél és a feldolgozott húsoknál fontos, valamint a tojásnál. A gabonalapú termékeknél - például kenyerek esetében -, a konzerveknél és az édességeknél ezt kevésbé tartották fontosnak a kutatásban részt vevők, ahogy a szeszes italoknál sem döntő ez a szempont.

Mely termékeknél fontos, hogy magyar legyen?  (1-5-ös skála, a magasabb a jobb)
Húsfélék (például feldolgozatlan sertés-, baromfi- v agy marhahús)4,64
Tojás4,63
Feldolgozott húsfélék (például virsli, kolbász, párizsi, szalonna)4,49
Tej és tejtermékek4,38
Gyümölcsök, zöldségek4,31
Gabonaalapú termékek (például kenyerek, tésztafélék, gabonapelyhek)3,99
Konzervek, savanyúságok, befőttek3,7
Szeszes italok, sörök, borok2,98
Édességek (például csokoládék)2,95
Forrás: Élelmiszervizsgálati Közlemények

A felmérésből kiderül az is, hogy a vásárlók miért választják a magyar termékeket. A gabonaalapú és húsipari termékeknél a legtöbben azt mondták, hogy a vásárlásukkal támogatják a magyar munkahelyeket. A második legnagyobb táborba tartozók egyszerűen finomabbnak és jobb minőségűnek mondták a magyar termékeket, a következő csoport a környezetvédelmi szempontokat hozta fel a magyar termékek mellett.  A kutatás szerint a magyar termékeket vásárlók a termék árát az utolsó szempontként említették. Tehát a felmérés szerint sokadrangú választáskor, hogy a magyar élelmiszerek kedvezőbb árúak lennének.

Miért vásárol inkább magyar élelmiszert?*
Feldolgozott húsfélék (például feldolgozott húsfélék (például virsli, kolbász, párizsi, szalonna)Gabonalapú termékek (például kenyerek, tésztafélék, gabonapelyhek)
A munkahelyek megőrzése miatt4,644,74
A magyar termék jobb ízű és minőségű4,384,47
A magyar termék biztonságosabb4,174,28
A magyar termék vásárlásával védem a környezetet3,423,64
A magyar termék olcsóbb3,23,31
Forrás: Élelmiszervizsgálati Közlemények

*A magyar élelmiszerekről alkotott vélemény összehasonlítása azoknak a válaszadóknak a körében, akik gabona

Az átlagnál jobban értékelték a magyar élelmiszereket a nők, a 40 évnél idősebbek és a diplomások. Bár a diákok a húsipari termékeknél fontosnak tartják a magyar eredetet, a gabonalapú termékeknél nem. A kutatók szerint többek között a termékek minőségének minél pontosabb meghatározása, az élelmiszer-információk széles körű ismertetése hozzájárulhat ahhoz, hogy a vásárlók minél inkább a minőség alapján tegyenek a kosarukba élelmiszereket. Ebben pedig szerepe van a Magyar Élelmiszerkönyvnek is.

Virsliszabály

A minőségi élelmiszerek terén a következő időszakban több fontos élelmiszerkönyves szabályváltozás lép majd életbe A virslirendelet, amely az eddiginél nagyobb legalább 51 százalékos hústartalmat ír elő a virsliknél, emellett a szafaládé, a krinolin, a debreceni és több más hasonló terméknél megemeli az előírt hústartalmat. A szabályozás idén augusztustól teszi kötelezővé a tartalmasabb virsli- és kolbászféléket.

Mennyi hús lesz a virslikben és társaikban?
HúskészítményKötelező hústartalom 2017 júliusától (%)
Jelenlegi előírt hústartalom (%)
Virsli5140
Párizsi (parizer)5140
Krinolin5540
Zala felvágott6050
Debreceni (csemege)5545
Sütőkolbász6550
Forrás: Buksza-gyűjtés, Magyar Élelmiszerkönyv, Földművelésügyi Minisztérium

Kenyérszabály

A virslik mellett a kenyerek is jobb minőségűek, tartalmasabbak lesznek.

  • A rozskenyeret legalább 60 százalékban rozslisztből kell készíteni, a sima (búza) liszt arány maximum 40 százalékos lehet. (A rozskenyérnél eddig a minimális rozsliszttartalom csak 40 százalék volt.)
  • A rozsos kenyér esetében a rozsliszt aránya minimum 30 százalék, míg a búzaőrleményé 70 százalék. (A rozsos kenyér esetében a minimális rozsliszttartalom 15,1 százalékos volt.)
Kép: Napi Gazdaság, Napi Gazdaság​​
  • Tönkölykenyérnek hívott termék esetében legalább 60 százalékban kell a tönkölybúza-őrlemény arányának.
  • A kukoricás kenyérnél 100 kiló lisztre vetítve legalább 5,5 kiló extrudált kukoricapehely-lisztet vagy egyéb kukoricaőrleményt kell felhasználni.
  • A Graham-kenyér csak akkor lesz szabályos - tehát csak akkor szabad ezen a néven forgalmazni -, ha a Graham-liszt aránya legalább 90 százalékos.

Sütiszabály

Szintén útban van egy szabályozás, amely a süteményeknél és több cukrászterméknél csinál majd rendet. A készülő rendelet a következő tortákra és sütikre vonatkozik majd:

  • Dobostorta
  • Esterházy-torta vagy -szelet
  • Indiáner
  • Rigó Jancsi
  • Krémes
  • Franciakrémes

Az sütiszabályozás az úgynevezett hagyományteremtő tortákra is kiterjed, elsőként pedig az utóbbi években a "Magyarország tortái" címet viselő termékek kerülnek be a szabályozásba.

  • Madártejtorta (2007)
  • Szatmári szilvatorta (2008)
  • Pándi meggytorta (2009)
  • Szilvagombóctorta (2010)
  • Kecskeméti barackos kölestorta (2011)
  • Szabolcsi almás máktorta (2012)
  • Milotai mézes diótorta (2013)
  • Somlói revolúció (2014)
  • Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta (2015)

Jön még a fűszerpaprika-szigor

A virslik, kenyerek, sütemények mellett a fűszerpaprikára is sor kerül. A készülő fűszerpaprika-rendelet szerint - annak életbe lépése után - kizárólag elsőosztályú fűszerpaprika-őrlemény lehet az alapanyag.

A másik lényeges szabály az lesz, hogy a füstölés csak keményfa közvetlen elégetésével történhet, a füstaromát nem lehet használni az eljárás során. (A Buksza az idézett felmérést az Élelmiszervizsgálati Közlemények szerkesztőségétől kapta. További részletek a fizetős lapban olvashatók.)

Ha pedig tetszett a cikk, akkor a Bukszát kedvelheti a Facebookon is.