November közepén még az ügyészségnek is állást kellett foglalnia arról, hogy vajon elősegíti-e a prostitúciót a puncs.hu, miután indulása óta többen is emiatt támadták, feljelentést is tettek a társkereső oldal ellen. De a vádhatóság azt mondta ki, hogy az oldal semmi több, mint egy társkereső.

A vádak alapját maga az oldal "filozófiája" adja: összekötik a már egzisztenciával rendelkező, többnyire idősebb férfiakat és nőket a náluk szegényebb fiatalabbakkal. A kezdeti ajánlók sokat finomodtak - a honlapon már alig kerül szóba a vagyoni helyzet -, de maga a hirdetett "sugar" életmód nem szól másról, mint arról, hogy a kapcsolat egyik tagja finanszírozza a másik életmódját. És ezt maguk a felhasználók is így látják.

Egyszerűsített pénzes csábítás

"Egy darabig nyomultam abban, hogy a szórakozóhelyeken pörgettem egy Mercedes-slusszkulcsot. Gyakorlatilag akkor is sugar daddyskedtem, csak nem működött, mert minden prolinak Mercedese van" - mondta el lapunknak a 43 éves Ádám, aki korábban a pesti éjszakában próbálkozott azzal, amire szerinte a puncs.hu és a hozzá hasonló társkeresők valók: hogy megússza az udvarlást és úgy találjon párt, hogy a pénzére támaszkodik.

A férfi egy nagyobb cég üzletkötője, sok munkával és - állítása szerint - egy kiüresedett házassággal. Viszonyt keres, hogy villanthasson. Vállalja, hogy a pénzéért nem szerelmet kap, hanem társaságot. "Ez nem a szexről szól, hanem arról, hogy figyelmet kapjak. A kapcsolatomban ez már nem megy" - mesélte. Ő már több lánnyal megismerkedett társkereső oldalakon keresztül, volt, akivel külföldre is elutazott. Nagyjából úgy definiálja a helyzetét, mint egy "nem azonnal a szexről szóló, de arra kifutó internetes buli".

"Az egészet kiszámíthatóvá teszi, hogy egy havi járandóságban maradtunk. Ez a mostani lánnyal kicsivel több mint 200 ezer forint, ami nekem nem sok, neki jó pénz, mert csak asszisztens. Ha egymásra ununk, akkor szevasz van" - magyarázta el a rendszer működését.

Idézet az oldalról

"A Puncs.hu kaput nyit arra a világra, amire mindannyian vágyunk.""A Puncs.hu egy olyan társkereső oldal, ahol mi feltesszük előre azokat a kérdéseket, amiket az első randin úgyis megkérdeznél. Kutatások bizonyítják, hogy az első randin az egyik legfontosabb kérdés, ami elhangzik, a leendő párod családi állapotára, anyagi státuszára, munkájára vonatkozik" - szerepel az önmeghatározás a portál oldalán.

Van, aki beszélgetőtársat keres

Hasonló kapcsolatot tart fenn Gábor is. Annyi különbséggel, hogy nincs felesége, és a szórakozóhelyeken saját bevallása szerint feszengett, hiába volt sikeres a munkájában, volt erélyes a tárgyalásokon, a nőkkel szemben lefagyott. Ő regisztrált, fizetett az oldalért és több lánnyal is beszélt. Így talált rá Lucára, aki szegény családból származó fiatalként rászorult a pénzre.

"Nekem arra volt szükségem, hogy valaki eljöjjön velem a társasági eseményekre, vagy néha együtt vacsorázzunk, kötődjünk egymáshoz. Az adatlapok egyeztetése és a chatelés után már kicsit oldottabb voltam, amikor beszélgettünk" - mondta el a férfi, aki azt állítja, hogy a szex hónapokig nem volt téma közöttük, így is fizetett a társaságért.

"Prostitúcióra nem gondoltam egyáltalán. Éjszakai takarítós állásokat nézegettem, olyasmiket, amik jobban fizetnek a diákmunkáknál" - mondta lapunk Luca, akinek egy közeli ismerőse ajánlotta az oldalt. Látva, hogy az illető nem dolgozik, de sokat utazik és gondtalan, maga is kipróbálta - erős fenntartásokkal.

"Az első két nap nagyon lehangoló volt, mert mindenki képet kért. Amikor feltöltöttem, akkor minden második pasi a perverzióival támadott, nyíltan prostinak néztek" - írta körül a regisztráció utáni időszakot, majd napokkal később lépett fel és talált rá Gáborra, aki találkozót kért a rövid beszélgetés után, a sokadik alkalommal pedig megállapodtak a havi 150 ezer forintos eltartási díjban.

Ez a "sznob, kasszás Tinder"

Több emberrel is beszéltünk, akik regisztráltak a puncs.hu-ra, sőt, előfizettek hasonló netes szolgáltatónál, de többségük egyértelműen szexuális "vadászmezőként" jellemezte az oldalt. A fentihez hasonló kapcsolatokat pedig már-már idillikusnak tartották. Egyikük "sznob, kasszás Tinderként" festette le a felvállaltan vagy burkoltan, de sugar-kapcsolatokat ígérő oldalt, sokan más szexpartnerkeresőkhöz hasonlították. Arról, hogy a felhasználók egy jelentős része miként tekint az ilyen oldalakra, több írás is született - az Átlátszó újságírója például szinte csak perverz, szexre kifutó ajánlatokat kapott.

Mit mond a jog?

Nem állást foglalva, hogy prostitúciónak számít-e a pénz-szex vagy pénz-párkapcsolat árukapcsolást összekötő szolgáltatások üzemeltetése, egy más szempontot vizsgáltunk meg: ha már eltartásról beszélt több felhasználó is, akkor tekinthetők-e egy ilyen kapcsolat szereplői egy eltartási szerződés feleinek? Vagy, ha a viszony lényegében megélhetésen alapul, akkor foglalkoztatásnak, netalán más megállapodásnak minősülnek? Ha ezek valamelyike megvalósul, akkor viszont az így kifizetett pénz adóköteles jövedelemnek számít-e?

A felek között természetesen egy ilyen internetes oldalon is létrejöhet szerződés. Azonban sok múlik azon, hogy a felek pontosan miről állapodnak meg, miért fizetnek a szereplők. Azt kell megvizsgálni elsősorban, hogy ha a szerződés nem sért valamilyen konkrét jogszabályt, akkor nem ütközik-e a jó erkölcsbe - magyarázta a Napi.hu megkeresésére Tőkey Balázs, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének oktatója.

Teljesen más megítélés alá esik - a szakértő szerint -, ha valaki arra keres társat, hogy elkísérje egy eseményre vagy segítsen neki bevásárolni, mint az, ha a szerződés szexuális szolgáltatást vagy viszonyt is tartalmaz. "Egy hostess-szolgáltatásról szóló megállapodás alapvetően egy megbízási szerződés" - mondta el Tőkey.

Úgy véli, ilyenkor azt kell vizsgálni, hogy a szerződés megkötésekor milyen szolgáltatások teljesítésében állapodtak meg a felek. A jogszerűség határán belül lehet például az, hogy egy olyan eseményen, amelyre elkíséri a megbízót, a megbízott öltözzön fel igényesen, társalogjon a megjelentekkel vagy mosolyogjon. Ezek a szerződések jellegüknél fogva személyesen teljesítendőek, tehát a megbízott nem vehet igénybe közreműködőt, ami a helyzetre lefordítva azt jelenti, hogy maga helyett nem küldhet mást az adott eseményre.

"Nehéz meghúzni, hogy hol a határ a jogszerű és a jó erkölcsbe ütköző szerződés között. A jog erre generálklauzulát használ, vagyis ez nem egy tételes, hanem egy elvi szabály, a jogalkotó előre nem határozza meg, hogy mi ütközik a jó erkölcsbe, ezt esetenként kell vizsgálni" - tette hozzá a jogász.

Vannak azonban egyértelmű helyzetek is: ha a szerződés tárgya olyan tevékenység (például szexuális szolgáltatás), amelyet jogszabály (többek között a Büntető törvénykönyveben a kerítés vagy a prostitúció elősegítésének tényállása) tilt, akkor a szerződés jogszabályba ütközés miatt semmisnek minősül. "Emellett természetesen nem lehet olyan dologban sem megállapodni, amely azzal jár, hogy valaki eladja magát rabszolgának, vagy bármilyen módon lemond a szabad önrendelkezéséről" - magyarázta lapunknak Tőkey Balázs.

Arra a kérdésre, hogy egy  sugar-kapcsolat valamilyen eltartási viszonynak tekinthető-e, azt mondta, az ilyen szerződéseket jellemzően tartásra vagy gondozásra szoruló személlyel kötik. Vagyis nehezen tekinthető például egy társalgási viszony tartási szerződésnek.

"Az egy atipikus szerződés, ha a felek például abban állapodnak meg, hogy minden héten vagy nap találkoznak ellenszolgáltatás ellenében. Ez lehet jogszerű, de a korábban említetteknek megfelelően sok múlik az egyéb körülményeken is"- ismertette a részleteket Tőkey.

Nehéz lenne elkönyvelni

"Érdekesség, hogy Magyarországon a prostitúció is teljesen legális több mint 10 éve. Viszont ehhez több feltételnek teljesülnie kell, ami a hazai viszonyok között utópisztikus. Türelmi zónák híján, a prostituáltnak magánlakásban kell fogadnia azt a személyt, akivel pénzért kapcsolatot létesít. Vállalkozói engedélyt kell kiváltania, számlát adnia és bevétele után adózni köteles" - ezt már Kovács Anna adószakértő mondta a Napi.hu-nak. Szerinte fontos elválasztani a párközvetítő internetes szolgáltatásokat a prostitúciótól, de utóbbi jogi hátterének tisztázása azért fontos, mert ha a nagyobb, szigorúbb besorolás alá eső tevékenységre is vonatkozik adózási rend, annak feltételei lefelé lépdelve a rendszerben is érvényesülhetnek.

A szakember úgy véli, a gyakorlatban a rendszer alig működik, mert a prostitúció általános természetében a kitartók, kerítők kerülik a hatóságok látókörét, durván és erőszakosan bánnak a prostituáltakkal, erőszakkal kényszerítik őket munkára. A legális adózás pedig vonzza a hatósági ellenőrzést, vagyis csak egy plusz rizikófaktor, ahol a bűncselekmények kibuknak. Másrészt sokan nem akarnak semmilyen számlát az aktusról.

"Az adórendszer mindenesetre felkészült az ilyesmire, az egyéb, máshova nem sorolható szolgáltatási foglalkozású besorolással, az 5299-es FEOR-kóddal. Elvben tehát lehetséges lehet egy nyíltan a szexre épülő kapcsolat után is adózni" - magyarázta Kovács.

Adózási szürke zóna

Beszámolója alapján volt már hasonló ügyben razziasorozata a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) pár éve. Ekkor sztriptíztáncosokat és neten hirdető szexuális szolgáltatókat (ebbe beletartoznak például a swingerklubok) is vizsgáltak. "Nem meglepő módon senki sem, vagy alig valaki adott számlát" - mondta a szakértő.

Szerinte ebből is látszik, hogy életszerűtlen a szexuális vagy párkapcsolati oldalakon keresztül létrejött, pénzügyekben is fixált kapcsolatok adóztatása, de valójában szükséges. "Akkor sincs ez másként, ha valakik arról állapodnak meg, hogy havi 50 ezer forintért összejárnak. Kérdés viszont, hogy milyen adózási formát választ a szolgáltató, vagyis aki a pénzt kapja. Ha például kata-rendszerben (a kisadózó vállalkozások tételes adója) fizet, akkor 12 millió forint bevételhatárig nem kell többlet adót fizetni" - magyarázta a lehetőségeket a szakértő, aki szerint társaságot nem lehetne erre alapítani, ez az egyéni vállalkozók sajátja marad. A rendszerben 8 millió forintos limitig az áfafizetés alól is mentesül az adóalany.

"Cégek nevére áfás számlát senki sem kérne szexuális szolgáltatásról, vagyis az ilyesmi maximum a vállalkozó, szolgáltató adózása után kerülhet az adóhatóság látókörébe. Próbavásárlást egy ilyen szolgáltatói szerződésnél sehogy sem tudnak elvégezni, vagyis szürke zónában maradhat a kapcsolat. Létezik, adóköteles, de láthatatlan" - véli Kovács, aki elképzelhető kibukási lehetőségnek még a vagyonosodási vizsgálatot tartja.

Ajándékozás miatt is fizetni kéne

Van még egy eshetőség, amely szintén illetékköteles lehet: "tökéletesen életszerűtlen, hogy ezt bárki bevallaná, de az ajándékozás miatt is fizetni kéne az államnak". A szakértő szerint sok feltételnek kell ehhez teljesülnie, elsőként, hogy annak értéke meghaladja a 150 ezer forintot.

Viszont mentesítő tényező, ha valamilyen célból ajándékoznak és meghatározzák, hogy amíg az nem valósul meg, akkor az visszajár az adományozónak. Ha van egy úgynevezett bontó feltétel vagy határidő, de a várt eredmény nem, vagy nem időben következik be, akkor az ajándék visszaszáll az eredeti gazdára. "Lefordítva ez egy párkapcsolatra olyasmi lenne, hogy adok a sugarboyomnak egy új autót, ha orgazmusom lesz a szextől. Még ha ezt írásba is vesszük, ellenőrizze le bárki, hogy én igazat fogok-e mondani a kétségesen megtörtént aktus után" - mutatta be a szakértő, miért tartja a valóságtól teljesen elrugaszkodottnak, hogy valaki jogkövető legyen ebben a környezetben.

Pedig valójában - ha a törvény betűjét 100 százalékosan betartják -, akkor valóban fizetésre kötelezhető egy sugar-kapcsolat is. "Ha bekeményít a NAV, akkor jó, ha könyvelővel és jogásszal járnak a felek randevúzni" - foglalta össze végül álláspontját, hangsúlyozva, hogy szerinte a pénzen alapuló párkapcsolatok semmiképpen sem tekinthetők erkölcsösnek. Társadalmi problémák krízistünete, amelyek bizonyos csoportok - akár önkéntes - kiszolgáltatottságához vezetnek.

A NAV, mint voyeur

Végül megkérdeztük a korábban megszólaltatott párokat is, hogy mit gondolnak az adózásról. Az adószakértőhöz hasonlóan egyikük sem látott rá esélyt, hogy kifehérítse az így szerzett bevételt, vagy nyilatkozzon a kiadásáról.

"Ha mondjuk visszaigényelhetném az áfát, akkor se adnám le a számlát. Elég hülyén festene, hogy adózok a viszonyom után. Főleg, mert a feleségem a könyvelőm" - mondta el Ádám, aki szerint őrült kellemetlen lehet a NAV miatt lebukni.

Jutott uniós támogatás az oldalra

Magyarországról jelenleg több olyan társkereső is elérhető, amely nyíltan épít a felhasználók vagyoni helyzetére, közülük a Puncs.hu a leghíresebb. Ennek egyik oka, hogy a rendszert üzemeltető cég, a 2015-ben 10 millió forintos alaptőkével bejegyzett Ntice Kft. egyik tulajdonosa, a Dating Central Europe Zrt., ez a 2014-ben létrejött online társkereső startup pedig a Gran Kockázati Tőkealapon keresztül Hernádi Zsolt Mol-vezér érdekeltsége.
A híradásokba azzal került be a társaság, hogy a tőkealap 2013-ban 4,3 milliárd forintnyi uniós forrást kapott az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramból. Ennek egy részével pedig az oldal létrejöttét is támogatták. A program több visszássága miatt az Európai Unió felfüggesztette az utalásokat és bírságot szabott ki. Leginkább a fejlesztési források nem megfelelő felhasználását és a támogatók-támogatottak közötti összefonódásokat bírálták.

A címlapkép forrása: Shutterstock.