Ez már a huszadik olyan közbeszerzés volt, amit az "állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására" írtak ki, és amelyek eredményeként az országot ellepték az először kék hátterű, később Soros György arcképével díszített, majd pedig a stockfotókat használó plakátok - olvasható a portálon. (A vonatkozó keretszerződést itt találja.)

A mostani hatmilliárdból vélhetően a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatókat és a kormányzat gazdaságélénkítőnek szánt, legalábbis akként kommunikált intézkedéseit - például a 13. havi nyugdíj "visszaépítését" - népszerűsítő plakátokat, illetve egyéb hirdetéseket finanszírozzák. Biztosat azonban azért nem lehet mondani, mert Rogán Antal minisztériumát hiába kérték korábban többször is, hogy árulja el, melyik kampányt melyik közbeszerzésből fizették, ezt eddig a Miniszterelnöki Kabinetiroda nem tette meg.

QP | Quality Placement

A megbízást ezúttal is Balásy Gyula médiaügynökségei kapták. A minisztérium eddig - az opciós részekkel együtt - 93,3 milliárd forintnyi szerződést kötött a plakátokról ismert kampányokra. Ezeket a megbízásokat pedig egy kivételével Balásy Gyula ügynökségei kapták.