Elhalasztották a magyar BMW-gyár építését - reagált Szijjártó

A kedvezőtlen piaci helyzet miatt a BMW egy évvel eltolta a debreceni gyár építését. A cég vezetőivel tartott szerdán egyeztetést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki közölte: a BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett.
Csernátony Csaba, 2020. május 6. szerda, 11:15
Fotó: MTI Fotó / Czeglédi Zsolt

Gyengén alakultak a BMW eladásai az első negyedévben, emellett a a konszern a világpiaci autóeladások 22 százalékos csökkenésével számol. A kedvezőtlen piaci helyzet miatt az autógyártó hozzányúlt a tervezett beruházásaihoz: egy évvel elhalasztják a debreceni BMW-gyár építését - írja a portfolio.hu. Oliver Zipse, a BMW-csoport igazgatóságának elnöke szerdán közölte azt is, hogy a magyarországi BMW-üzemen kívül több projekt is csúszik.

A lap szerint a gyártó döntése nem volt váratlan, hiszen a koronavírus-járvány megjelenése nehéz helyzete hozta a globális járműipart és rövid távon a kilátások sem túl jók.

Mit mond a magyar miniszter?

A BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett, erről biztosították a vállalat vezetői Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a szerdai egyeztetésükön. Ezt a miniszter közölte Facebook-oldalán - írta az MTI.

A cég Debrecen iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a gyár építési munkálatai most is zajlanak - mondta a miniszter. Jövő pénteken Debrecenbe érkeznek a gyár leendő vezetői és a beruházás irányítói, akikkel személyesen fognak megbeszélést folytatni.

Egy évvel halasztanak

A BMW AG szerdán publikált negyedéves beszámolója alkalmából tartott tájékoztatón hírügynökségi beszámolók szerint Nicolas Peter pénzügyi igazgató közölte, hogy tekintettel a járványügyi korlátozások miatt romló értékesítési kilátásokra, a konszern felülvizsgálja idei beruházási terveit. A beruházásokra elkülönített keretösszeget 5,7 milliárd euróról kevesebb mint 4 milliárd euróra kurtítják. A jelenlegi helyzet tükrében minden folyamatban lévő projektet újraértékel a konszern, az üzemépítéseket és a modellfejlesztéseket is beleértve. Az adott helyzettől függően egyes projekteket elhalasztanak, másokat pedig tüzetesebb vizsgálat alá vesznek.

A magyarországi üzem üzembe helyezését például egy évvel elhalasztjuk - jelentette be az igazgató, aki közölte azt is, hogy a magyarországi üzem kivitelezése mellett más projektek is halaszásra kerülnek - írta az MTI.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Sancho12, 2020.05.07 12:23

@matura: Akkor nem lehet lopni,eddig így is bele ment sok milliárd a semmire.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2020.05.07 12:14

egyenesebb lenne, ha bevallaná a BMW.hogy ez már sose fog megépülni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.05.06 17:12

@BattMan: Nemzeti zsírdisznó ! orbánnal egy akolból :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

BattMan, 2020.05.06 16:57

@tlg01:
Az említett videón kimondottan zsírdisznó kinézete van az IQ-bajnok idiótának.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2020.05.06 12:27

nem kell őt félteni - ő már tudja a hosszú élet titkát


https://nepszava.hu/1154449_kosa-lajos-ver-es-tej-debrecenben-video
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html