A budapesti campus létesítését tervező egyetem már most második otthonaként tekint Magyarországra, vezetői ezért tartják fontosnak, hogy a nehéz helyzetben segítsenek - írta az ITM közleményében.

A koronavírussal szembeni védekezést szolgáló eszközök jelenleg elsősorban Kínában érhetőek el nagy tételben. A kormányzati, tartományi, városi és céges adományok mellett a Fudan a kínai egyetemek közül elsőként ajánlott fel védőeszközöket, amelyek a Shanghaji Főkonzulátus által koordinált szállítmányban érték el úti céljukat hétfőn kora délután - írta az ITM.

A tekintélyes nemzetközi rangsor, a QS World University Ranking szerint a Fudan a világ 40. legjobb egyeteme. A sanghaji központú intézmény több mint 4500 oktatója több mint 30 ezer hallgatót tanít.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly október végén fogadta a kínai egyetem delegációját. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2019 decemberében írt alá egyetértési nyilatkozatot Hszü Ning-senggel, a Fudan Egyetem elnökével. A dokumentumban a felek megerősítik közös érdekeltségüket az intézmény budapesti campusának létrehozásában.

A Kínában közvetlen minisztériumi irányítás alá tartozó egyetemek egyikének sincs még külföldi campusa. Magyarország az együttműködésnek köszönhetően regionális tudásközponttá válhat - véli az ITM.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint köszönetet mond partnerének, a sanghaji Fudan Egyetemnek, hogy orvosi eszközökkel is támogatja Magyarországot a koronavírus elleni küzdelemben. Az egyetem 2016-ban kezdte meg az együttműködést az MNB-vel, majd 2019-ben indították el a Fudan-Corvinus Double Degree MBA Programot a Budapesti Corvinus Egyetem és a jegybank együttműködésében - írta az MTI.