A CEU helyett itt a kínai Fudan egyetem

A kínai Fudan Egyetem szerepvállalásával Magyarország regionális tudásközponttá válhat. A Kínában közvetlen minisztériumi irányítás alá tartozó felsőoktatási intézmények közül elsőként indíthat külföldi helyszínen saját képzést a Fudan. Az új egyetem munkahelyteremtő kínai beruházókat, vállalati kutatás-fejlesztési központokat vonzhat Magyarországra - írja közleményében Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Domokos Erika, 2021. február 10. szerda, 14:41
Fotó: Getty Images

A magyar és a kínai szakminisztériumok szándéknyilatkozatban erősítették meg, hogy együttműködnek a magyarországi Fudan Egyetem létrehozásában. A Fudan Hungary University magyar és magyar-kínai kettős diplomát adhat (mint amit a Bécsig kitessékelt CEU Közép-Európai Egyetem adhatott - a szerk.), elsősorban gazdálkodástudományi, a későbbiekben pedig műszaki és orvosi képzéseken - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Egyetem (ITM).

Egyetem, diákszállás épül

Az oktatási és kutatási infrastruktúra mellett a beruházáshoz kapcsolódik egy háromezer hallgató elhelyezésére alkalmas diákszállás is, amely új funkcióval ruházza fel a Nagyvásártelep műemléki védelem alatt álló épületegyüttesét.

Az egyetemi campus 520 ezer négyzetméter fejlesztést foglal magában, ezzel lehetővé téve 5-6 ezer hallgató befogadását, oktatási, kutatási innovációs tereket. Az első ütemhez kapcsolódóan épül meg egy ötezer négyzetméteres diákszállás is a majdani Budapesti Diákváros területén. A későbbiekben a létesítményfejlesztések további két ütemben folytatódnak - írja az ITM közleménye, de arra nem tér ki a minisztérium, hogy ez hány milliárd forintba fog kerülni. A kormány december végén a Magyar Közlönyben megjelent határozatában már 821 millió forintot jóváhagyott ingatlanvásárlásra a kínai egyetem számára.

Világszínvonalú egyetemet szeretnének

Az ITM és a kínai Oktatási Minisztérium tárcaközi megállapodásban rögzítette, támogatják a Fudan Egyetemet abban, hogy világszínvonalú, kutatás-orientált, több oktatási területtel foglalkozó egyetemet létesítsen Budapesten. A két kormány 2018-ban megkezdett közös munkája nyomán az Oktatási Hivatal tavalyelőtt engedélyezte a Fudan Egyetem magyarországi működését. A Magyar Nemzeti Bank szakmai támogatásával 2019 óta érhető el a Fudan-Corvinus magyar-kínai kettős diplomát adó MBA-képzés.

A Fudan a tekintélyes nemzetközi rangsor, a QS World University Ranking szerint a világ 34. legjobb egyeteme. A sanghaji központú intézmény több mint 4500 oktatója több mint 30 ezer hallgatót tanít- Több évtizede dolgozik együtt más elitegyetemekkel, partnerei közé tartozik a világelső Massachusetts Institute of Technology (MIT), a London School of Economics és a Sydney Egyetem is - olvasható a közleményben.

HOZZÁSZÓLÁSOK