Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az unió statisztikai hivatalának, az Eurostat legfrissebb felmérését idézve az MTI azt írja, hogy az év elején mintegy 150 ezer - főként afgán, szíriai és venezuelai állampolgár - kérelmezte a nemzetközi védelmét az uniós tagállamokban, míg ez a szám már csak 46 500 volt a második negyedévben.

A legtöbben, 14 200-an - a menedékkérők mintegy 31 százaléka - Németországba érkeztek a vizsgált időszakban. Ugyanekkor Franciaországban 8900-en, Spanyolországban 7200-an adtak be menekültstátusz iránti kérelmet. Ebben a három tagállamban regisztrálták csaknem kétharmadát az EU-ba irányuló összes menedékjog iránti kérelemnek.

A kimutatás szerint, a tagországok népességéhez viszonyítva sorrendben Cipruson, Szlovéniában és Görögországban adták be a legtöbb kérelmet, míg a legkevesebbet Magyarországon, Lengyelországban és Észtországban.

Az Eurostat elemzéséből kiderül az is, hogy 2020 júniusának végén az EU tagállamaiban 841 600 menedékjog iránti kérelmet vizsgáltak a nemzeti hatóságok, ami 9 százalékos csökkenést jelent mind 2019 júniusához, mind 2020 márciusához képest. A legtöbb függőben lévő menedékkérelem Németországban, Franciaországban és Spanyolországban van.