Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az új egészségügyi rendszer mintegy 40 "csúcsvezetőjét" keresi Pintér Sándor belügyminiszter - írja a Népszava. Az új "csúcskórház-igazgatók" tervezett tömeges válogatása is kapcsolódik a jogállási törvényhez, mivel az annak életbelépése után kialakuló új struktúrában ők lennének az egyes területek egészségügyi ellátásáért felelős vezetők.

Hozzájuk tartozna a régió többi kórháza, rendelőintézete, alapellátója is. Egyes források szerint ők kormánytisztviselői státuszban dolgoznának. Várhatóan már január előtt hivatalba lépnek, mivel a terv szerint ők kötnék meg a jogállási törvényben előírt új munkaszerződéseket az állami szolgálatban maradó dolgozókkal.

E törvény szerint a jövőben mellékállás csakis a munkaadó előzetes engedélyével vállalható és a szakemberek békeidőben is átvezényelhetők bármely olyan szolgálati helyre, ahol a munkaadójuknak szüksége van rájuk. Egy nővért vagy egy orvost akár két évre is áthelyezhet az állam az egyik kórházából a másikba. Azt, hogy ennek lesznek-e területi korlátai, későbbi kormányrendeletek dönthetik el.

"Most még azt sem lehet tudni, hogy pontosan mi az az új struktúra, amihez a hétvégén megnevezett bizottság castingolja a főigazgatókat" - mondta a Népszavának az egyik nagy intézmény vezetője. Miközben a rendszer csúcsra jár, a benne dolgozók végletekig elcsigázottak, reményvesztettek, elejtett mondatokból kell találgatni, hogy januárban milyen új helyzetben kell/lehet majd dolgozni."