A számvevőszék is megsegíti a költségvetést

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) bejelentette, hogy 2019-es takarékos gazdálkodásának és a hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhetően 414,4 millió forint maradványt utalt át a központi költségvetésnek, ezzel is hozzájárulva a koronavírus elleni védekezéshez - írta a számvevőszék honlapjára hivatkozva az MTI.
Domokos Erika, 2020. április 2. csütörtök, 21:04
Fotó: Napi.hu

Az ÁSZ az egészségügyi veszélyhelyzetben is folyamatosan végzi törvényben meghatározott feladatait. 2019-ben több mint 60 százalékkal, csaknem 1350-re növelték az ellenőrzött szervezetek számát - olvasható a közleményben.

Az ÁSZ célja a közpénzügyi helyzet javítása. "A számvevőszéki ellenőrzések célja alapvetően nem a hibakeresés, vagy az elmarasztalás, hanem a közpénzügyek fejlesztése, valamint az eredmények fenntartásának támogatása" - idézik a közleményben az ÁSZ-elnököt.

A számvevőszék elmúlt években megvalósított módszertani, technológiai, illetve humánerőforrás fejlesztéseknek köszönhetően 2020-ra átállt a digitális ellenőrzésre, illetve a digitalizáción alapuló munkakörnyezetre. Ennek köszönhetően a szervezet a jelenlegi egészségügyi veszélyhelyzetben is dolgozik, biztosítja dolgozóinak a biztonságos munkakörnyezetet, és ellátja a törvényekben előírt feladatait - közölte az ÁSZ.

Az Magyar Nemzeti Bank is csütörtökön jelentette be, hogy 254,7 milliárd forint nyereséget ért el 2019-ben, és ebből 250 milliárd forintot osztalékként befizet a költségvetésbe. Mindezzel a koronavírus által okozott válsághelyzetben növekszik az állam mozgástere - fogalmazott a jegybank.

HOZZÁSZÓLÁSOK