A bankadó kivezetését szorgalmazza a Bankszövetség

A magyar bankszektor a 2008-at követő hosszú, nehéz időszak után 2017-ben kiemelkedő évet zárt. Az elért nyereség jellemzően eredménytartalékba került, ami a bővülő hitelaktivitáson keresztül a gazdaság gyorsuló növekedését segíti elő. A bankszektor pozitív eredményét a szektor stabil működése mellett a hitelezési kockázati költségek kedvező alakulása alapozta meg - olvasható a Magyar Bankszövetség pénteken kiadott állásfoglalásában.
Szepesi Anita, 2018. április 20. péntek, 13:53
Fotó: Napi.hu

Ugyanakkor a dinamikus technikai fejlődésnek és a változó ügyféligényeknek való megfelelés folyamatos megújulást, alkalmazkodást és innovációt kíván a szektor szereplőitől - hangsúlyozza kommünikéjében a Magyar Bankszövetség.

A bankszektor csak kiszámítható jogi, adózási és irányítási feltételeket biztosító gazdasági közegben tudja hatékonyan szolgálni a gazdaság fejlődését, amelynek a többi szereplője is hasonló környezetet vár el. Ezért továbbra is az együttműködésekre, a gondos szakmai egyeztetésekre helyezzük a hangsúlyt a jogalkotókkal és a hatóságokkal való kapcsolatainkban - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke.

A szervezet közleménye szerint a magyar bankszektor valamennyi szereplője felsorakozik amellett a meghatározó közös cél mellett, hogy a pénzügypolitikában erősödjön a folytonosság és a kiszámíthatóság. Az európai uniós források dinamikus felhasználása után új időszak következik, ahol minden gazdasági szereplőnek meg kell találnia azt a versenyképes fejlődési pályát, amely a jövőjét meghatározza. A szükségessé váló átalakítások és fejlesztések finanszírozásához a hazai bankszektor kellő tőkeerővel és likviditással rendelkezik.

Versenyképességünk javítása szempontjából ugyanakkor elengedhetetlen a bürokratikus túlszabályozások leküzdése - hangsúlyozza a közlemény.

Ezt nagymértékben segítheti, ha a jogalkotó már a szabályozás kezdeti stádiumában bevonja a pénzügyi szektor képviselőit a jogszabály előkészítési folyamatba.

Az állásfoglalás szerint a Bankszövetség nélkülözhetetlennek tartja az egykoron átmeneti válságmenedzselésként bevezetett extra terhek kivezetését:

  • a banki és pénzintézeti különadók ütemezett kivezetésének véghezvitelét,
  • a gazdaságfehérítést és a készpénzmentesítést akadályozó tranzakciós illetékek csökkentését, majd megszüntetését, és ezen belül
  • az ingyenes banki szolgáltatások (pl. a havi 150 ezer forintos készpénz felvétel) utáni minden formájú adó vagy illeték eltörlését.

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK