Az emberi jogok brit szabályozása jelenleg az emberi jogok európai egyezményén alapul. A kormány azonban módosításokat tervez, hogy megkönnyítse a terrorizmusra uszítók kitoloncolását - közölte Blair. Az említett emberi jogi egyezmény részeseként London nem adhat ki terhelteket olyan országokba, ahol kínzás vagy halálbüntetés fenyegeti őket. A brit kormányfő ígéretet tett arra, hogy lecsapnak a muszlim ifjakat radikalizáló szélsőségesekre. Elsősorban a gyűlöletre uszító muzulmán prédikátorokat, erőszakos cselekményeket pénzelő honlapokat és könyvesboltokat célozzák a tervezett intézkedések. Blair még az év végéig keresztülvinne a parlamenten egy új szabályozást, amely büntetné a terrorizmusra való közvetett felbujtást, valamint tényállásként tüntetné fel a terrorista műveletekre való kiképzést, történjék az akár Nagy-Britanniában, akár külföldön. Az elképzelés szerint önálló bűncselekmény lenne a "terrorista cselekményekre való előkészület" is.