A bruttó átlagkereset 223 ezer forint felett volt az év első két hónapjában

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 2,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a KSH.
NAPI, 2013. április 18. csütörtök, 09:01
Fotó: Napi.hu

2013. január-februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 100 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 229 400, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 212 500 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 80 800 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 2,6 százalékkal haladták meg a 2012. január-februárit.

Az átlagkeresetek a versenyszférában 2,1 százalékkal nőttek. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve, átlagosan 2,8 százalékkal volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban alkalmazásban állók bruttó keresete 3,7 százalékkal, 202 700 forintra emelkedett.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (452 700 forint), ezt az információ és kommunikáció (413 500 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (350 200 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (146 500 forint), az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (161 900 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (164 300 forint) ágakban dolgozók kerestek.

Több volt a prémium és a jutalom

Idén január-februárban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 000 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél erre jogosultak átlagosan 9700 forint juttatást kaptak ezen a címen.

Forrás: KSH
Napi Gazdaság

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2013. január-februárban átlagosan 3,2 százalékkal - ezen belül a versenyszférában dolgozóké 2,9 százalékkal - haladta meg az egy évvel ezelőttit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye 3,1 sszázalékkal nőtt.

A nettó keresetek is emelkedtek

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 146 100 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 200, a szellemi foglalkozásúaké 189 ezer) forint volt, 3,9 százalékkal magasabb az előző évinél. A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 4,0 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 3,6, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 3,8, a nonprofit szervezeteknél 4,6 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

A 233 600 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,0 százalékkal volt magasabb a 2012. január-februárinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,5 százalék volt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Zodiakus, 2013.04.18 20:16

Hol ilyen nagy a kereset???Mert itt Borsodban a nagy amerikai multinál ez az összeg fényévekre van.
Több realitást kérnék,és a jereváni rádiót ki lehetne kapcsolni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.04.18 15:42

1000 dollár ...,bruttóban...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

OldPiet, 2013.04.18 13:51

@OldPiet:
És ugye van ellenségkép ami nem az ellenzék, hanem a külföld: multik, bankok.-akiknek nincs szavazóbázisuk (Max az EU-ban)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

OldPiet, 2013.04.18 13:47

@bogyu:
Nem nőtt a népszerüségük, de nem is csökkent (jelentősen).
Elég sok lakótelep van, ahol a 10% is jelent valamit, no meg a "nem" szegények is támogathatják a csökkenést. Ez így már eléggé a többség.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bogyu, 2013.04.18 12:37

@OldPiet: Akkor mégis, mitől nőtt az utóbbi időben a Fidesz népszerűsége?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html