A Pest megyei Kormányhivatal napokban kiadott határozata arra jutott, hogy a Csepel-szigetre tervezett Atlétikai Stadiontól délre, a Kvassay-zsilip másik oldalán a Déli Városkapu Fejlesztési Program keretében megvalósítandó beruházásokhoz nincs szükség környezeti hatásvizsgálat lefolytatására. Ezzel lényegében engedélyt adtak, hogy egy új 750 méteres szakaszon épüljön árvízvédelmi létesítmény - derül ki a Népszava cikkéből.

A helyzet elég érdekes ugyanis egy korábbi hulladéklerakó veszélyezteti a gát stabilitását, amit csak talajcserével lehetne - a szakértők szerint - megoldani, de erről nem sok szó esik a dokumentumban. Pedig a mostani sitt roskadásra, kimosódásra hajlamos. A másik probléma pedig az, hogy kicsit odébb a területet alkotó telkek közül néhány Natura 2000 védettségű vagy azzal érintkezik, hódok, bogarak, halak és denevérek élnek itt, de a jelentés szerint az új védmű - és az annak építésével járó természeti terület átalakítása - nem gyakorol rájuk kedvezőtlen hatást, de különösebben nem érvelik meg, hogy miért is nem.

Az új védmű részben "magaspart" lesz, részben parapetfalas, illetve mobilgátas megoldás. A földmű akár hetvenméter széles "növénymentesített" sáv kialakításával járhat, míg a fix beton-támfal állandó átjárási korlátozást jelent a folyóparti és a mentett oldali fauna között. A mobilgát üzemeltetése ugyanakkor jelentős költséggel jár majd - írja a napilap, amely szerint aggályos, hogy csak 6500 köbméter vízhozamra tervezik a védművet. Holott a Duna maximális vízhozama az eddigi legnagyobb 2013-as árvízkor 9500 köbméter volt, aminél a gyakorlat szerint nagyobb gátat kellene építeni, főleg úgy, hogy ekkora árnál még az ártér elégséges védelmet nyújt, a víz töltés nélkül is a mederben marad.

Szabó Szabolcs, Csepel független országgyűlési képviselője eleve nem tartja jó ötletnek, hogy az ország jelenlegi helyzetében hatalmas sportberuházásokra költsön a kormány, de azt különösen elfogadhatatlannak tartja, hogy ezt természeti értékek károsítása árán tegye meg.

De a környéken - az egykori olimpiai projektként megépülő atlétikai stadionon és Diákvároson túl - még módosítanák a Duna-medrét is. A Ráckeve-Soroksári Dunaágban nemzetközi szintű új kajak-kenu evezőspálya építését tervezik. Ehhez egy 2000 méteres szakaszon kiszélesítenék a medret, hogy 3,71 hektár új vízfelület jöjjön létre. Ehhez kivágják az ott lévő lévő ligeterdőt is.

A környéken a vízmű szolgálati lakásai vannak, ahol többnyire nyugdíjazott árvízvédelmi szakemberek laknak. A 19 családot kiköltöztetik, cserelakásokat ajánlottak a számukra, de csak 200 millió forintot szántak arra, hogy elvigyék őket az életterükből.

Ez a projekt rossz előjel a Hajógyári-sziget számára is, ahol egy a múlt héten előkerült hatástanulmány szerint ismeretlen kormányzati beruházások miatt hatalmas fakivágással, a természetes folyópart átalakításával járó árvízvédelmi beruházás kezdődhet.