Szeretném megköszönni, hogy ellátogatott volt iskolámba és válaszolt a diákoknak az egyetememre vonatkozó kérdéseire. Ugyanakkor sajnálom, hogy több fontos kérdésben félretájékoztatta a diákokat - kezdi az államfőnek címzett nyílt levelét Enyedi, majd tételesen cáfolja annak állításait. Áder ugyanis kedden azt mondta a Trefort Ágoston Gyakorlóiskola diákjainak kérdésére, hogy három különböző intézmény működik a CEU-ban, hogy az egyetem továbbműködhetne, ha a törvény szigorítása miatt az amerikai akkreditációs képzésüket nem folytathatják - szúrta ki a hvg.hu.

Mint Facebook-oldalán írja, összesen két egyetem van, az egyik a Közép-európai Egyetem (KEE) és az amerikai akkreditáltságú Central European University (CEU). Mindkét egység végez oktatási tevékenységet, ez szerepel az oktatók és a diákok papírjaiban is. A két intézmény szervesen együttműködik, ha a CEU-nak távoznia kell, akkor az infrastrukturális, oktatási és kutatási összefonódások miatt a régebbi és nagyobb amerikai szervezet elűzése a KEE programjait is aláássa.

"Nem felel meg a valóságnak, hogy a törvény egyetlen mondata sem vonatkozik a KEE-re. A 9. § (2a) alkalmazása megköveteli a hasonló nevű egyetemek esetében, hogy a később létrejött egység változtassa meg a nevét. A mi esetünkben ez éppen a KEE-t érinti" - mutat rá levelében Enyedi, aki szerint az sem igaz, hogy a nyugati törvényi szabályozások szigorúbbak lennének a külföldi egyetemekkel. Ő ugyanis nem tud olyanról, hogy egy működő intézményt ellehetetlenítenének.

Kitér rá, hogy Michael Ignatieff rektor soha nem mondott olyat, hogy nincs veszélyben az egyetem. Azt mondta, hogy az egyetem ragaszkodik Budapesthez, de ez nem jelenti azt, hogy bármit hajlandók elfogadni ezért. Arra pedig, hogy Áder szerint jóindulatú párbeszéddel a probléma megoldható, azt írja: eddig hiába keresték a kormányt, hogy párbeszédet folytassanak, vagy elutasították őket, vagy egyáltalán nem válaszoltak a kérésükre.

A CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosítás tervezetet március végén tette közzé, miután az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a jelentését a Magyarországon működő, külföldi akkreditációval rendelkező intézményekről. Ebben - bár a kormánytagok többször hivatkoztak a dokumentumra - az egyetemmel kapcsolatban csak adminisztratív problémákat tártak fel, melyek pótlását az egyetem megkezdte, olyan állítás nem szerepelt benne, hogy a CEU csalna, szabálytalanul működne. A jogszabályt gyorsított eljárásban fogadták el Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes indítványára, azt április 10-én írta alá Áder János köztársasági elnök.

A módosítás szerint a jövőben a CEU-nak az Egyesült Államokban is kampuszt kellene működtetnie, valamint államközi egyezményhez kötné az egyetemek működését. Az USA-ban viszont nem szövetségi, hanem tagállami jogkörbe tartozik az oktatás, így ilyen megállapodást nem köthetnek Magyarországgal.