A devizaperek miatt módosítja a felülvizsgálati eljárást a Kúria

A Kúria átérzi a devizaperek társadalmi jelentőségét, ezért javasolta, hogy az értékhatár alatti perekben is lehessen felülvizsgálati eljárást kezdeményezni, ha jelentős elvi kérdés merül fel - közölte a legfelsőbb bírói fórum kedden az MTI-vel.
MTI, 2013. november 19. kedd, 18:36
Fotó: Napi.hu

Több jogalkalmazó szerv képviselői előzőleg a devizahiteles szerződésekkel kapcsolatos kérdésekről folytattak megbeszélést az igazságügyi minisztériumban.

A Kúria Polgári Kollégiuma folyamatosan elemzi a devizahitelekkel kapcsolatos pereket, azok mennyiségi alakulását és főként az azokban felmerülő többrétegű, összetett jogi problémákat, és erről rendszeresen tájékoztatja a közvéleményt - írták.

A Magyar Bankszövetség által elkészített javaslat is mutatja ennek a kérdésnek az összetettségét. Amennyiben a megoldáshoz szükséges konkrét jogszabály-tervezetek elkészülnek, azok szakmai véleményezését a Kúria a szokásos eljárási rendben megteszi - áll a Kúria közleményében.

A Kúria maga is átérzi a devizaperek társadalmi jelentőségét, ezért javasolta a felülvizsgálati eljárás szabályainak módosítását. Így lehetőség nyílna - kivételes esetben - azokban az értékhatár alatti perekben is felülvizsgálati eljárást kezdeményezni, amelyekben jelentős elvi kérdés merül fel. (Felülvizsgálati eljárást a jogerős bírói döntésekkel szemben lehet kezdeményezni a Kúrián.)

A minisztérium épületében tartott megbeszélésen részt vett Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, a tárca három államtitkára, két helyettes államtitkára, továbbá Székely László ombudsman, Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke, Tóth Ádám, a közjegyzői kamara elnöke, valamint a Kúria, a Magyar Nemzeti Bank, az Országos Bírósági Hivatal, és a Legfőbb Ügyészség képviselői.

Navracsics Tibor a megbeszélést követő sajtótájékoztatón jelezte, hogy a jövő hétre konzultációt kért Darák Pétertől, a Kúria elnökétől.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Antiifreemaison, 2013.11.20 12:01

...gyűjtőszámlák megszüntetése!!!!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html