Ragaszkodni fogok ahhoz, hogy a 21 százalékot is az állam fizesse, mivel a jogszabály gátolja egy szerződésfeltétel betartását. Fizesse a zenés felárat, aki a zenét rendelte - mondta Tarlós István főpolgármester a Vezess.hu dugódíjra vonatkozó kérdésére. Tarlós ezzel megerősítette a Figyelőnek adott korábbi nyilatkozatát, egyben arra utalt Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszer korábbi közlésére, miszerint a kormány nem tervezi a behajtási díj bevezetését lehetetlenné tevő jogszabály módosítását.

Ebből - a lap szerint - egyrészt az következik, hogy nem lesz dugódíj. Másrészt pedig az, hogy a 4-es metróra kapott - jelenleg ismert összegek alapján - 180 milliárd forintos uniós támogatás 21 százalékát ki kell fizetni, ami 38 milliárd forintos tétel. Ezt a 38 milliárd forint minden adófizető fizeti, függetlenül attól, hogy hol lakik, azaz használja-e a 4-es metrót vagy sem. Azaz minden magyar lakosra - például egy győri csecsemőre vagy egy debreceni iskolásra - fejenként 3900 forintos kiadás jut, ha tényleg ez a forgatókönyv valósul meg. Ha pedig a foglalkoztatottakra vetítjük az összeget, akkor fejenként 8700 forint lesz a kiadás.

A dugódíj sorsa kis túlzással napról napra változik. Augusztus végén írtunk arról, hogy egy akkor, és azóta sem végleges terv szerint elképzelhető a dugódíjként bevezetése, az viszont inkább hasonlít majd egy megyei matricára, mint egy olyan rendszerre, amely valóban mérsékelné a forgalmat Budapest belső részein. A főpolgármester előkészítő műhelymunkaként ismertetett egy lehetséges megoldást, amelyben évi 5000 forintos dugódíj szerepelt, ám a főpolgármester jelezte akkor is, hogy nem támogatja a behajtási díj bevezetését. Az esetleges évi 5000 forintos budapesti dugódíj  - szakmai nevén behajtási díj - lényegében egy újabb megyei matrica, egy általános úthasználati díj lenne, még az ára is ugyanaz.

A tervezetről Ekés András, a Mobilissimus Kft. ügyvezetője, a dugódíjjal régóta foglalkozó közlekedési szakértő azt mondta, sokkal inkább lehetne "megúszási díjnak" hívni, mivel a kötelezettségnek talán eleget tenne vele a főváros, de a valós célt nem érné el. Az 5000 forintos Budapest-matrica hétköznapokra átszámítva, napi szinten 20 forintos kiadást jelentene az autósoknak. Márpedig akinek van autója, annak jó eséllyel belefér majd ez a kiadás, azaz nem valószínű, hogy emiatt változtatna az autózási szokásain. (Erről itt olvashat részletesen.)