Szeptember 18. és 20. között Magyarországra látogat a CONT egy küldöttsége.

A program szerint találkoznak több civil szervezet vezetőjével, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviselőivel, Polt Péter legfőbb ügyésszel és a magyar kormány tagjaival is. Elsősorban viszont  azért érkeznek, hogy megtudják, a magyar állam hogyan költött el uniós forrásokat olyan projektekre, mint a 4-es metró vagy a felcsúti kisvasút - írja a 24.hu.

QP | Quality Placement

A portál szerint az ülésen nem konkretizálták, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök szülőfalujában 2016 májusában átadott vonatról lenne szó. Állítólag diszkréten csak úgy került a CONT programjába, hogy egy

Budapest-közeli vasúti beruházás megtekintése.

Onnan lehet tudni, hogy mégis erről van szó, mert Inge Gräßle az EP-bizottság vezetője idézte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter költségvetési bizottságnak írt levelét.

Ebben felháborítónak nevezi, hogy az unió szerint felelőtlenül költöttek volna a felcsúti pályaépítésre, annak oka csak az lehet, hogy ez véletlenül Orbán Viktor lakhelye és szülőfaluja. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő is kifogásolta a látogatás ezen pontját, szerinte ez egy politikai fogás, amellyel a választásba akarnak beleszólni.

Gräßle kategorikusan elutasította azt a feltételezést, hogy politikai indíttatású lenne a vizsgálat, pláne, hogy bevallása szerint sem ő, sem a titkárság nem foglalkozik olyan behatóan a magyar politikával, hogy ilyen részleteket tudjon. Ők olyan projekteket vizsgálnak meg, ahol láthatóan probléma van - írja a portál.

A kisvasutat leginkább amiatt támadta az ellenzék és a sajtó, mert a kormány az építkezés EU-nak benyújtott dokumentációban azt ígérte, hogy a kisvasút turisztikai vonzerő lesz majd, és napi 2500-7000 utasra lehet majd számítani. A valóságban tavaly áprilisi indulása óta idén január 20-ig átlagosan napi 113 jegyet adtak el rá.

A kivitelező a Swietelsky Magyarország volt, melyet közbeszerzési eljárás nélkül választottak ki. Ennek oka a Miniszterelnökség szerint az, hogy a projekt bruttó összköltsége 857 millió forint, az EU pedig ehhez 600 millió forintot ad, az EU-s támogatás tehát nem éri el a projekt teljes költségének a 75 százalékát, így nem is kell közbeszerzési eljárást kiírni.

A címlapképen a hivatalosan Vál-völgyi Kisvasútnak nevezett felcsúti járat látható. MTI Fotó: Máthé Zoltán