Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az év első felében megalkotott 435 jogszabályból 91 törvény született, vagyis a tavalyi teljes évben elfogadott 230 törvény felét (115 darabot) az idei évben nem érte el a törvényalkotó - azonban ebből még nem érdemes az év második felére vonatkozó következtetéseket levonni -  figyelmeztet Takács Tibor a Wolters Kluwer Kft. ügyfélkapcsolati vezetője.

Az első félév jogalkotási adataiból viszont kitűnik, hogy júniusban felpörgött a jogszabálygyár, ugyanis a 91 törvényből 40 darabot (44 százaléknyi) egy hónap alatt, júniusban alkotott meg az Országgyűlés. Érdemes azonban meglátnunk, hogy e tendencia összhangban áll a tavalyi adatokkal: 2015 első félévében 89 törvény született, ebből 31 darab (35 százalék) tavaly júniusban. Tehát tavaly is és idén is a törvényalkotás a nyári szabadságolás előtti utolsó hónapban (júniusban) volt nagyon aktív.

A jogalkotói jogkörében eljáró kormány igen aktív első félévet és különösen aktív júniust tudhat maga mögött a Jogtár adatai szerint: 167 kormányrendeletet alkottak, ennek 32 százalékát júniusban. A Jogtár szerint a legaktívabb a Földművelésügyi Minisztérium, mely 45 rendeletet adott ki az első félévben, a képzeletbeli "jogalkotási dobogóra" felkerült még 26 rendelettel a Belügyminisztérium és 22-22 rendelettel a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MNB osztozik a dobogó harmadik lépcsőfokán.

Az Alkotmánybíróság az első félévben megalkotott 17 határozattal a tavaly összesen kiadott 37 határozat feléhez közelít.

A köztársasági elnök továbbra is igen aktív közjogi szereplő: idén az első hat hónapban 232 köztársasági elnöki határozat született, a tavaly összesen kiadott 548 határozat fényében ez szinte számtani középértéknek tekinthető - írják a közleményben.