Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Nem a Die Hard 5 ez az egyetlen film, amelynek forgatásából bevétele származik az önkormányzatnak, a városvezetéstől ugyanis megtudtuk, hogy megközelítőleg 150 napra vonatkozó filmforgatási engedélyt adtak ki a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületekre. Mindezekből áfa nélkül több mint 155 millió forint közterület-használati díjat fizettek az érintettek az önkormányzatnak.

A közterület-felügyelet ezek mellett más célokra, így például különböző rendezvényekre is bérbe adja a területeket. Eddig − a kapcsolódó építési és bontási napokkal együtt − mintegy 1300 napnyi rendezvény volt a fővárosban. (Egy rendezvény átlagosan két építési, két bontási és két rendezvénynapból áll, de sok rendezvény egynapos és vannak hosszabb időtartamúak is, mint például a 22−25 napos ARC óriásplakát-kiállítás.)

A leggyakoribb rendezvényhelyszínek között pedig a Felvonulási tér, a Városliget, az V. kerületi Vörösmarty tér, Deák tér, Március 15. tér, Erzsébet tér a legnépszerűbb, de szintén több alkalommal ad helyet különböző rendezvényeknek a XIII. kerületi Szent István park, a Népliget, az Óbudai-sziget vagy a Feneketlen-tó partja. (A közterület-használati díjakról a fővárosi rendelet alapján, valamint az ügyfél által kért díjkedvezményt, illetve díjmérséklést elbírálva dönt a közterület-hasznosítási bizottság.) Eddig a rendezvényekből csaknem annyi folyt be, mint a filmforgatásokból, közel bruttó 150 millió forint.

Az önkormányzat adatai szerint az év második felében a már ismert és még várható rendezvények és filmforgatások kapcsán már nem várható ekkora bevétel, a közterületi díjak az első félévi díjak negyedére, jó esetben felére tehetők.