Négy hónapot kellett várni arra a miniszteri rendeletre, amelynek értelmében a szolgáltató viseli a gázkészülékek felülvizsgálati díját. A Nemzetgazdasági Minisztérium már július elsején bejelentette, a kormány döntése értelmében a jövőben a lakossági gázkészülékek műszaki-biztonsági felülvizsgálatának díját a gázszolgáltató állja. A nyári döntés csak arról szólt, hogy a nemzeti fejlesztési miniszternek meg kell alkotnia az erre vonatkozó szabályozást.

A módosított földgáztörvény alapján kiadott miniszteri rendelet november 20-tól előírja azt, hogy a lakossági gázkészülékek kötelező műszaki biztonsági felülvizsgálatának költségét a gázszolgáltató viseli - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Amint arról a Napi.hu is beszámolt, akinek 1981 előtti, vagy ismeretlen időpontban beszerelt a gázkészüléke, annak ez év végéig kell kérnie a felülvizsgálatot a gázszolgáltatójától. Ez utóbbi a felülvizsgálatot jövő év szeptember 30-ig végzi el. Mindenki másnál a 10 évente kötelező gázmérő cserével együtt végzi el a szolgáltató a készülékek ingyenes felülvizsgálatát is - tette hozzá az államtitkár.