Az IGYE elengedhetetlennek tartja, hogy a betegek érdekében Magyarországon elérhetőek legyenek a korszerű, leghatékonyabb terápiák ahhoz, hogy elmaradásunk a lakosság egészségügyi állapotában csökkenjen, de legalább ne nőjön más fejlett országokhoz képest. Az egyedi méltányossági keretből olyan betegségek gyógyszereit támogatta eddig az OEP, mint például leukémia, agydaganat, előrehaladott Parkinson kór, C vírus májgyulladás - olvasható az IGYE közleményében.

A gyógyszerkeret nagysága az elmúlt években kevés újonnan kifejlesztett gyógyszer támogatásba történő befogadását tette lehetővé. Ezért az egyéb terápiás lehetőségek kimerítése után az egyedi méltányossági támogatás jelenthetett megoldást néhány ezer, súlyos állapotú beteg számára, az orvosilag indokolt esetekben, azonban ez érthető módon az erre a célra elkülönített keret túlköltéséhez vezetett.

Nem ismert, hogy meddig és kiknek?

A megismert tervezet részben a gyártók vállára helyezné át az egyedi méltányossággal kapott gyógyszerek finanszírozását, ugyanakkor  nem tartalmazza a térítésmentesen kezelendő betegszámot és a kezelés időtartamra vonatkozó feltételeket, és biztosítékot sem arra nézve, hogy milyen esetben kerül be egy hatásos gyógyszer az állami támogatásba.

Az IGYE szerint a javaslat olyan mértékű többletterhet róna a gyártókra, amelyet a nemzetközi összehasonlításban alacsony gyógyszerárak és magas befizetések mellett már nem tudnak viselni, hiszen a gyógyszer-finanszírozásra fordított összeg 20 százalékát, mintegy 60 milliárd forintot már ma is a gyógyszergyártók állják befizetéseiken keresztül.

A keddig egyeztetésen további kérdések is tisztázni szeretnének, hiszen számos olyan gyógyszer finanszírozását kell megoldani, mely más európai országban már elérhető, ilyenek a 29 onkológiai készítmény mellett például az arthritis psoriatica, a spondylitis ankylopoetica, a Parkinson-kór, a colitis ulcerosa, a Crohn-betegség, a macula oedema, az idiopathiás pulmonalis fibrosis, a diabetes, az epilepsia, a COPD és a HIV/AIDS kezelésére való készítmények.