A gyümölcspiacon is beavatkozik a kormány

Az idei tapasztalatok alapján, a nehezebb piaci időszakok átvészelésének megkönnyítésére az agrártárca a következő évi gyümölcsszezonra olyan többéves szerződési konstrukciót dolgoz ki, amelynek alapján a feldolgozóüzemeknek a termelőpartnereik számára jó előre felvásárlási ajánlatot kell tenniük a kiszámítható üzleti kapcsolatok jegyében - közölte Nagy istván, az agrártárca vezetője az MTI híre szerint.
Domokos Erika, 2018. június 26. kedd, 18:14

Ezt főként az indokolja, hogy az idei hirtelen felmelegedés után több meggyfajta is egyszerre érett be, és mivel a szomszédos országokban is hasonló helyzet alakult ki, értékesítési gondok adódnak, amire a jövőt illetően célszerű előre felkészülni. Erre kínálhat egyféle megoldást a többéves szerződés a termelők és feldolgozók között -  közölte a miniszter.

Magyarországon az agrárkamarai termésbecslés alapján rekordmennyiségű, mintegy 110 ezer tonnányi gyümölcs értékesítése vált feladattá. Az agrártárca vezetője felhívta a hazai feldolgozók figyelmét, hogy mindent tegyenek meg a folyamatos feldolgozás és felvásárlás érdekében.

Évente hozzávetően 800 ezer tonna gyümölcs terem az országban, ebből az alma után a meggy a legnagyobb mennyiség, amiből idén 30-40 ezer tonnával több a termés, mint tavaly volt. "Az a feladat, hogy a feldolgozottsági szintet emeljük, jelenleg ugyanis a termékek többségét nyomottabb áron, alapanyagként értékesíti az ágazat - mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója. (Elszállt a magyar gyümölcsök ára - ezt a cikket olvasta?)

A termelők idén októbertől számíthatnak az agrár-környezetgazdálkodási támogatásnál a korábbiaknál magasabb szintű előlegre, és teljes kamat- és költségmentes forgóeszközhitel konstrukciót is a termelők rendelkezésére bocsátanak.

Nagy István elmondta, a belföldi agrártermékek biztos piaci elhelyezésére jó kezdeményezés a különféle itt megtelepedett külföldi feldolgozó cégekkel a szorosabb együttműködés, amelynek jó példája a Heineken sörgyárral kialakított kapcsolat. José Matthijsse, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója szerint termékeikhez ők is vásárolnak magyar gazdálkodóktól meggyet és bodzát - számolt be az MTI.

A kép forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK