A lap Doubravszky György ötletgazdát idézve azt írja, hogy a Hiteltársulás összesen 140 milliárd forintot meghaladó tartozás rendezésében járna el, többek között úgy, hogy a devizahitelesek 8 százalékos kamattal jussanak forinthitelhez.

Doubravszky elmondása szerint eddig öt kisebb magyar és egy nagyobb nemzetközi pénzintézettel tárgyaltak. Eggyel sikerült megegyezni, de ez a bank mindössze kétszáz ügyfelet képes befogadni.

A Hiteltárulás új állami bank létrehozását tartja szükségesnek. Doubravszky György közölte: ez ügyben levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy jelöljön ki szakértőt, akivel elindulhatnak a tárgyalások. Hozzátette: a miniszterelnök két nap után reagált, és Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert jelölte ki erre a feladatra.